Világ

Kivel osztjátok meg a legnagyobb titkaitokat?

Szerelem nélkül lehet élni, de nem érdemes, tartja a mondás. Így van ez a barátsággal is. Egy felmérés szerint azok, akiknek van közeli barátja, sokkal boldogabbak. Mert tudjuk: egyedül nem megy. De vajon így vélekednek erről a világ másik felén is?

vous - 2015.07.07.
Kivel osztjátok meg a legnagyobb titkaitokat?

Egy amerikai kutatás azt vizsgálta, hogy az Egyesült Államokban és a nyugat-afrikai Ghánában hogyan vélekednek a fiatalok a barátságról. Ami nem meglepő, egy nyugati fiatalnak sokkal több barátja van, ezek között nem feltétlenül egyformán barát mindenki. BFF – azaz Best Friend Forever nem lesz ott sem mindenkiből. A diákoknak sokkal több barátjuk van, de idővel ez is megkopik. Sokan gondolják úgy, hogy az igaz barátokat még gyermekkorából hozza az ember. Tudod, az olyanokat, akiktől ha el is sodor az élet, ha később távol is éltek egymástól, ám ha évek múlva összetalálkoztok, ugyanott és ugyanúgy tudjátok folytatni a beszélgetést. Akivel fél szavakból megértitek egymást. A közösségi oldalak és a netes teló persze sokat javítanak a helyzeten, de az mégsem olyan.

Vigyázz, ő már túl jó barát!

Ghánában számszerűen is jóval kevesebb barátja van az embereknek, sőt, úgy vélik, az sem mindegy, hogy kivel osztjuk meg legbizalmasabb titkainkat. A rossz barát könnyen rossz dolgokra veheti rá az embert, illetve ha olyan valakiben bízunk meg, akiben nem kellett volna, komoly bajba is kerülhetünk. Hát igen, a társadalmi elvárások még a barátságba is beleszólhatnak. Egy szabadabb közösségben szabadabban bizalmaskodhat az ember, botrány ugyan lehet egy-egy sztoriból, de hogy egy sors függne tőle, ha kiderül, már nem feltétlen igaz mifelénk. A ghánai nők éppen ezért leginkább női rokonaikkal osztják meg legbensőbb ügyeiket, hiszen velük általában közösek a családi kötelékeik, érdekeik.

Sok van, de egy BFF nincs

A kevesebb talán mégis több, hiszen az amerikaiak hiába büszkélkednek több baráttal, legalábbis olyannal, akit ők annak neveznek, mégis sokkal többen panaszkodnak magányra. A ghánaiak úgy vélik, barátra igenis szükség van, minimum egyre, ez az emberi lét elengedhetetlen eleme, hiszen ki lenne, aki támogatóként bizton ott állna az ember mellett, ha nem a barátja.

Forrás:
iStock

A szex az vajon mi?

Azokban az országokban, ahol tilos a házasság előtti szexuális élet, még az anya is távolságtartóbb bizonyos témában a lánya felé, így nem marad más ezen intim témák kivesézésére, mint a legjobb barátnő. Iráni barátnőm mesélte, hogy egyszer az iskola mosdójában két lányt látott csókolózni, amin teljesen kibukott. Aztán rájött, hogy így gyakorolnak, hiszen a két nem közötti kapcsolat ilyen formája erősen tiltott. A felvilágosítással náluk ugyanis jobb szeretik megvárni a házasságot, hiszen addig minek is beszélni róla, ha úgysem gyakorolják. Az esküvő előtti éjszakán a család nőtagjai egyfajta leánybúcsú keretében mindent, de szó szerint mindent elmesélnek a nászéjszaka rejtelmeiről. A szűzleányt úgy kiokosítják, hogy az egyetlen éjszaka az ágyjelenetek legnagyobb tudora lesz. De csak elvben szabad mindent tudnia, hiszen másnap a véres lepedőt jól látható helyre ki kell akasztani az ara ártatlanságának bizonyítékául.

De persze manapság a műholdas adóknak – amelyek hiába vannak tiltólistán Iránban, minden tetőn ott díszelegnek – és internetnek hála, már nem ennyire naivak az iráni lányok sem. Legalábbis a városi leányok. Köztük ugyanis sokan fordulnak plasztikai sebészhez az orruk, a mellük és hopp, még többen a szűzhártyájuk rekonstruálása miatt. Hogy miért, arról csak a legjobb barátnőjüknek mesélnek.

Ajánlott cikkek