Egyéb kategória

Így tölti az utolsó karácsonyát a Fehér Házban az Obama család

Amerika jelenlegi first ladyje, Michelle Obama idén díszíthette fel utoljára ünnepi stílusban a Fehér Házat. A család 8. karácsonya is mesés körülmények közt fog telni az elnöki rezidencián.

vous - 2016.12.01.
Így tölti az utolsó karácsonyát a Fehér Házban az Obama család

Mint bizonyára azt már mind tudjátok, Barack Obama idén év végén leköszön Amerika elnöki székéről, és a helyét Donald Trump veszi át. Felesége, Michelle Obama igyekszik emlékezetessé tenni az utolsó „dolgokat”, hiszen már az utolsó elnöki vacsorán viselt ruhája is biztosan feledhetetlen marad. És mint az a képekből kiderül, az ünnepi időszakot sem aprózza el, Bryan Rafanelli rendezvényszervezővel igazán lehengerlővé varázsolták az épületet mind kívülről, mind belülről. Az már hagyomány, hogy minden évben egy-egy téma köré szervezik a dekorációt, idén ez „Az ünnep ajándéka” elnevezést kapta.

barack obama karácsony 2015

Így készültek tavaly az ünnepekre

Tavaly szintén már december elején elkezdték a készülődést a karácsonyra, mind a Fehér Házban, mind a Rockefeller Center előtt. Ez utóbbi helyszínen egy 5,5 méteres fát állítottak a magasba.

A teljes cikket itt találjátok meg.

Mit érdemes tudni a dekorációról? Közel 70.000 dísztárgy alkotja, plusz 63 karácsonyfa és 56 mézeskalács-házikó. Valamint az egyik teremben helyet kapott a család két kutyájának (Sunny és Bo) gigantikus szobra is. Mindez 90 önkéntes lelkes munkája, és fontos kiemelni, hogy a díszeknek mindössze a 10%-a új, a többi mind régebbi darab. Körülbelül 68.000 látogatóra számítanak, ez a szám azért lehet ilyen magas, mert a belépés díjtalan a Fehér Házba. A megnyitó napján Michelle személyesen fogadta az érdeklődőket, akik főként katonák és azok családtagjai voltak.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek