Kétségtelen, hogy a saját esküvőtök előtt teljesen más érzés elmenni egy esküvőre, mint a sajátotok után. Előtte olyan varázslatos az egész, szeretnétek tudni, milyen lenne, ha...
Aztán a sajátotok nagyon mesés, minden olyan álomszerű, még annak ellenére is, hogy vannak nehéz pillanatai is a szervezésnek. Utána pedig bennfentesként olyan nosztalgiázós érzés fog el benneteket, miközben ilyen megjegyzésekkel idézitek fel a múltat:
Szerinted ettek már ma?
Mert ez bizony nem mindig sikerül, hol a szervezés miatt, hol a stressz miatt.
Fú, most hogy izgulhatnak!
Hogy minden jó legyen, mindenki jól érezze magát, és ne is boruljon le az asztalról a torta. És ez az izgulás teszi olyan széppé a párt is, figyeljétek csak meg, hogy csillog a szemük!
Emlékszel, amikor…?
…mi is táncoltunk, bevonultunk, tortát ettünk, megláttál először?
Van papírzsepid?
– Ó, csak nem meghatódtál?
– Nem, nem. Csak valami bogár miatt van…
Hiába, na. Nem lehet megúszni meghatódás nélkül.
Oh, de jó, hogy a miénknél mégse volt ilyen!
Vagy épp az ellenkezője: bizonyos dolgokkal jobban jártatok volna. Utólag mindig bölcsebb az ember, abban pedig egyetértetek, hogy minden úgy volt jó, ahogy volt.
