Egyéb kategória

Utálom, hogy az anyám dögösebb nálam

Egyáltalán nem vagyok ronda lány, de önbizalmam egy fikarcnyi sincs. Nem értik az emberek, hogy miért nem látom szépnek magam, végül meglátogatnak otthon, találkoznak anyámmal, és minden világossá válik: egy istennővel élek együtt.

vous - 2022.04.30.
Utálom, hogy az anyám dögösebb nálam

Persze anya nem tehet róla, hogy ilyen szép és ilyen érzéseket kelt bennem. Kicsit sem kell erőlködnie, hogy úgy nézzen ki, mint egy hercegnő, de már nem bírom elviselni… Akárhányszor jöttek hozzám a barátaim, mindenki el volt ájulva tőle, és akarva-akaratlanul hasonlítgatni kezdtek hozzá, én pedig a nyomába se érhettem.

Ezt még könnyebben elviseltem, a bajok akkor kezdődtek, amikor hazahoztam a pasikat…

Az első fiú, akit hazahoztam szó szerint flörtölni próbált vele. Anyukám elviccelte a dolgot, úgy vélte csak be akar vágódni nála, mint “anyósjelölt”, de én egyszerűen alig bírtam ezek után ránézni a csávóra. Nem tudtam kiverni a fejemből a jelenetet. 

A második, akit hazavittem, még ennél is messzebbre ment. Elhittem, hogy tényleg szebbnek lát, a velem élő istennőnél. Olyan tökéletes volt minden, hogy még nyaralni is eljött velünk. Álmomban nem gondoltam volna, hogy rajtakapom, ahogy titokban lefotózza anyámat bikiniben. Mentegetőzött, de hogy minek? Azonnal szakítottam vele…

Az utolsó srác, akit bemutattam otthon, habár nem tett semmi ezekhez hasonlót, mégis kirázott tőle a hideg. Egyszerűen túl jó viszonyba került anyámmal, amit már nem bírtam elviselni. Sokszor várt otthon, miközben bájosan cseverésztek, de az sem állt távol tőle, hogy felhívja őt, ha úgy adódott a helyzet. A legrosszabb az volt, hogy mindenben az ő pártját fogta, szinte olyan volt, mintha apám helyébe akarna lépni…Ebből pedig nem kértem.

dogos

Azt gondoltam magamban: ez most már mindig így lesz?!
Forrás:
Canva.com

Azóta elkerültem egyetemre, és sokat fejlődtem. Úgy érzem, jobb a kapcsolatom az édesanyámmal, hogy nem érzem azt, hogy minden nap valakinek az árnyékában élek. Megismertem valakit, akivel tényleg el tudnám képzelni az életem. Nagyon jól kijövünk, és tervezzük azt is, hogy összeköltözünk. A gond csak az, hogy rettegek attól, hogy hazavigyem bemutatni. Talán butaságnak hangzik, de még ennyi idő után is félek, hogy minden, ami kettőnk között történt, egy pillanat alatt semmivé válik, amint találkozik anyámmal…

Alexandra történetét Juhász Adél dolgozta fel.

Ajánlott cikkek