Intim

Azok a férfiak, akik popsira vágynak, először próbálják ki magukon

Sokaknak a szeretkezés Szent Grálja, de a legtöbb nőnek inkább csak bosszúság a popószex, amivel időről-időre bepróbálkoznak a férfiak. Azt már senki nem érti, hogy miért, hiszen magukon a világért se próbálnák ki.

vous - 2022.02.02.
Azok a férfiak, akik popsira vágynak, először próbálják ki magukon

Elöljáróban leszögezném, hogy alapvetően semmi gond nincsen ezzel a féle közösülési formával, ha mindkét fél benne van és élvezi. Számomra csak az a furcsa, amikor egy férfi minden áron vágyik rá, és megpróbálja ráerőszakolni egy nőre, mindezt úgy, hogy ő maga irtózik a gondolatától is, ha ő vele történne ilyen. Pedig a fenék az teljesen uniszex dolog, tessék csak kipróbálni mindenkinek, aki oda akarja tenni a farkát.

Pro és kontra

Elhiszem, hogy nagyon szűk a fenék, és ez jó a férfiaknak, de a nőknél ez már nem olyan egyértelmű. Persze sokat lehet olvasni arról, hogy milyen sok idegvégződés található ott, és mekkora örömöt lehet ott okozni, de azt se szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ugyanakkora fájdalmat is. Sőt!

A végbelet nem arra találták ki, hogy dolgokat tegyenek belé, szóval az ott lévő szövetek lehet puhák és selymesek, de nagyon érzékenyek is. Emiatt könnyű felsérteni azt a területet, már csak a behatolás okozta súrlódással is. Nem véletlen, hogy a pornófilmekben folyik a síkosító, meg a színészek rendszeresen „gyakorolnak”. Egyre gyakoribb, hogy a “bemelegítést” is látni, nemcsak durrbele elkezdik, mintha ez valójában így lehetséges lenne.

popsi

Mindkét félnek joga van a fenékhez.
Forrás:
Canva.com

Na, meg az sem, hogy a jelenetek előtt jó alaposan kimossák, amit ki kell. A beöntéseket, meg az eredményüket meg persze nem mutatják sohase, vagy ha mégis, az már egy sokkal szűkebb közönségnek szól. Mondjuk, ők legalább tudják mivel jár ez a műfaj.

Tévhitek és csalódások

Talán a pornó az egyik felelős abban, hogy egyre több férfi vágyik fenékszexre. Hiszen ott minden tiszta, és szemmel láthatóan a nők is nagyon élvezik. Na, a valóságban ez, főleg elsőre, nagyon nem így fog kinézni az átlagemberek hálószobájában. Ott fájdalmas, barna, és rosszabb esetben véres lesz az együttlét, ha csak a férfi kezében van az irányítás.

Az én véleményem az, hogy akinek nagyon fontos, hogy mind a két járatot használhassa odalent, az keressen olyan párt, aki ugyanúgy vágyik rá, és ne a meglévőre próbálja meg ráerőltetni. Azon meg végképp ne sértődjön meg, ha valaki nem vevő rá, főleg úgy, ha ő maga még ki se próbálta. Mindenki tegyen be magának oda valamit, mielőtt másnak megpróbálná!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.