unatkozó lány

Képtelenek a barátaim örülni a sikereimnek

Régebben mindig érdekelték a barátaimat, amit mesélek. De rá kellett jönnöm, hogy csak addig élvezték, amit elújságolok, amíg nekem rosszabb sorom volt, mint nekik.

Már kezd nagyon elegem lenni abból, hogy bármit mesélek a barátaimnak, ami sikerélmény számomra, vagy boldoggá tesz, az hidegen hagyja őket. Igazából még az a jobbik eset, amikor nem foglalkoznak vele, és tovább siklanak beszélgetés közben más témákra. Legtöbbször egyáltalán nem őszinte a mosolyuk. 

Nem tudom elhinni, hogy ennyire irigyek, vagy ennyire csak magukkal vannak elfoglalva?

Én mindig igyekszem a teljes figyelmemet nekik szentelni. Ha szomorúak valami miatt, meghallgatom akár többször is ugyanazt a kesergésüket. Ha valami jó dolog történik velük, akkor velük együtt örülök. Őszintén. Nem kell megjátszanom magamat, hiszen a barátaim. Egyedül lennék ezzel?

barátok beszélgetés
A barátaim is hasonlóan ügyetlenek voltak, így együtt kacagtunk a saját bénázásainkon.
Forrás:
Unsplash

A tiniként - és kicsit később is – elég szétesett személyiség voltam. Rossz hibákat halmoztam még borzalmasabb hibákra. Általában önirónikusan tálaltam mindig a szerencsétlenkedéseimet, ezért tudtunk nevetni rajta, de alaposan ki is lehetett elemezni a fájó pontokat. A barátaim is hasonlóan ügyetlenek voltak, így együtt kacagtunk a saját bénázásainkon.

Amíg egy voltam közülük, sőt pechesebb is, addig nem volt gond. Amióta összeszedtem magamat, benőtt a fejem lágya, és rendbe raktam az életemet. Mintha megváltozott volna minden. 

Előléptettek? Sablon gratuláció. Szinte találkozásonként, amikor szóba jön a munka, mindig kiderül, hogy elfelejtették, hogy már milyen magasra jutottam a ranglétrán. Szinte olyan hitetlenül állnak hozzá, mintha most először mondtam volna nekik, hogy kineveztek. Volt, aki megkérdezte, hogy tényleg ez a munkám már? Mintha nem nézné ki belőlem.

Eljegyeztek, és esküvőm lesz? Az elején itt azért kedvesebbek voltak, de idővel szinte már nehezteltek rám. Az egyik koszorúslányom képes volt azt mondani, amikor közölte, hogy lelép a lánybúcsú felénél, hogy a pasijával legyen, hogy örüljek, hogy nekem egyáltalán van lánybúcsúm.

Új otthonunk lesz? Hiába szeretnék mesélni arról, hogy beleszerettem egy környékbe, hogy milyen lesz a házunk, csak megkapom, hogy hát nem mindenki engedheti meg ezt magának. 

Kaptam egy szép ajándékot? Elutazunk egy gyönyörű helyre? Vagy bármi más apró öröm az életemben? Hidegen hagyja őket.

Sőt, néha úgy viselkednek, mintha az orruk alá próbálnám dörgölni a boldogságomat, ami nekik nem jutott valamiért éppen. Mintha én ezzel direkt fájdalmat akarnék okozni nekik, pedig csak az életem egy szebb szakaszát akartam volna megosztani a barátaimmal.

Lassan ott tartok, hogy semmit nem merek elmesélni nekik. Mintha szégyellnem kéne, hogy boldog lett az életem, és sorban jó dolgok történnek velem. Az utóbbi időben már csak csöndben ülök, és bólogatok, ahogy magukról beszélnek. Minek mondjak bármit is, ami velem történt? Úgy sem azt a reakciót adnák, amit elvárna az ember.