szomorú lány

Mérgező tulajdonságok, amelyek minden ember életét megkeserítik

Nincs hibátlan ember. Nincs olyan, hogy valaki csak jó tulajdonságokkal születik, de persze a legtöbben próbáljuk inkább azokat előtérbe helyezni.

Az életünk a folyamatos tanulásról szól, igaz ez saját magunkra nézve is. Mindenki próbál folyamatosan fejlődni, jobb emberré válni, ami sokszor nem a legegyszerűbb folyamat. Az önkritika ilyenkor fontos szerepet tölt be, hiszen a rossz tulajdonságaink felismerése elengedhetetlen ilyenkor. Ez sokszor fájdalmas és nehéz dolog, nem egyszer érezhetjük magányosnak, kívülállónak magunkat miattuk. Néhány ember viszont őszintén vallott arról, mit tartanak a legnagyobb hibájuknak. 

Ez nemcsak számukra fontos felismerés, de nekünk is segíthet jobban megvilágosodni a saját gyengeségeinkről.

“Érzelmileg elérhetetlen vagyok, és néha egyszerűen csak eltűnök a világ szeme elől. A közeli barátaim már kezdik megszokni ezt a tulajdonságomat, de nehéz így új kapcsolatokat építeni. Sokan magukra veszik ezt, (ami talán érthető is), pedig semmi személyes nincs a háttérben, csak néha jól esik visszavonulnom.”

“Úgy nőttem fel, hogy igazából senkit sem érdekeltem, így valószínűleg ezt kompenzálom azzal, hogy néha túl sokat is megosztok magamról az embereknek. Néha csak azt várom, mikor fejezik már be a saját mondandójukat, hogy végre beszélhessek magamról.”

Forrás:
Canva.com

“Nem tudom elengedni a dolgokat, és mindent túl személyesen veszek. Mindig az jut eszembe, hogy én álmomban sem csinálnék ilyet a másikkal, akkor ők miért teszik ezt velem?”

“Sokszor bunkó vagyok a szüleimmel, néha egyszerűen csak ideges leszek rájuk minden ok nélkül. Nem tudom, más érzett-e már így…”

“Legtöbbször, amikor valaki megkérdezek a véleményéről, abszolút nem érdekel a véleménye. Egyszerűen csak azt várom, hogy ők is azt gondolják, mint én, hogy megnyugtassam magamat, hogy igazam van.”

“Szeretem boldoggá tenni az embereket. Ez sajnos már odáig fajult, hogy lassan nem tudok nemet mondani, akármit kérnek tőlem az emberek.”

“Sokáig tartott felismernem, de elég bizonytalan vagyok magamban. Annyira, hogy úgy érzem, mindig annak az emberhez a természetéhez kell idomulnom, akivel éppen beszélek. Ha sokáig vagyok valakivel, teljesen átveszem az ő személyiségét. nyira félek, hogy elhagynak, hogy inkább feladom az elveimet, minthogy konfrontálódjak valakivel. Inkább lemásolom az ő viselkedésüket és tulajdonságaikat, mégha nem is teljesen értek azokkal egyet.”