mamahotel2

Hány évesen kellene elhagyni a mamahotelt? A pasim 30 felett sem akarja

Többször felhoztam már az összeköltözés lehetőségét, de olyan, mintha meg sem hallaná. Tini lánynak érzem magam akkor, amikor a szülei lakásában találkozunk, ráadásul az anyja úgy kezel minket, mintha általánosból érkeznénk hozzá haza. Miért nem költözhetünk végre össze?

A pasim képtelen meghozni a döntést, hogy összeköltözzünk végre. Az én albérletem és a szülei lakása között ingázunk, mellette pedig a városban szervezünk közös programokat. 

Olyan, mintha egy kissráccal járnék, pedig már elmúlt harminc.

A kapcsolatunk elején még nem gondoltam, hogy problémát fog okozni az, hogy a szüleivel él. Bíztam abban, hogy “megunta” már őket, és bármikor készen állna arra, hogy összeköltözzön velem. Állítása szerint csak azért maradt velük, hogy spórolni tudjon a leendő lakására, én azonban kezdem úgy érezni, csak azért mondta ezt, hogy átverjen.

Szimpatikus volt számomra, hogy a jövő megalapozásának céljából bevállalt még pár évet a szülei mellett, akikkel kifejezetten jó viszonyt ápol. Igaz, nem szívesen léptem interakcióba az őseivel, de nem bántam, hisz elhittem, valójában az érett gondolkodás jele az, hogy így döntött.

Ezzel szemben egyre valószínűbbnek tartom, hogy valójában a világ legtöketlenebb férfije mellett kötöttem ki, akit a lehető legrövidebb időn belül ott kell hagynom.

A probléma akkor kezdett komolyra fordulni, amikor az összeköltözés első, második, majd harmadik említése után sem történt semmi. Én már lakásokat néztem, amikor ő még gondolkozni sem volt hajlandó a lehetőségen. Mintha nem lett volna képes belegondolni sem abba, hogy önállóan éljen. Nem tudom pontosan, milyen mértékben önállósodott a szülei mellett, de a jelek szerint a spórolási terve visszájára fordult, ugyanis képtelen volt arra, hogy egyedül is helyt álljon.

mama
Mintha nem lett volna képes belegondolni sem abba, hogy önállóan éljen.
Forrás:
Pexels.com

A kapcsolatunk más területein nem éreztem, hogy ilyen döntésképtelen lenne, de az összeköltözést illetően úgy viselkedett, mintha egy kisfiúval akartam volna megtervezni a közös életem. Bár eleinte nagyon lelkes voltam az egész kapcsolatot illetően, úgy éreztem megtaláltam álmaim férfiját, akihez férjhez mehetek, és akinek a lakásába beköltözhetek, úgy tűnik, csak egy anyjától elszakadni képtelen fiút fogtam ki.

A kiábrándulás lassan indult, végül azonban hatalmas intenzitással távolított el a pasimtól.

Képtelen voltam vele találkozni, lefeküdni, még az utcán is szégyelltem, amikor mellette sétáltam. Olyan érzésem volt, hogy azonnal le akarok lépni a fogadott fiam mellől, és keresni akarok magamnak egy igazi férfit. A harmincas éveimhez közeledve nem engedhetem magamnak a borzasztóan lassú tempót, főleg úgy, hogy gyerekkorom óta nagy családra vágyom.

A kapcsolatunk emiatt természetesen szakítással végződött. A barátnőimnek szégyenkezve meséltem el, mi történt, ők azonban megértően végighallgattak, majd persze hangosan röhögtek a részleteken, amiket a halk, szülei lakásában kivitelezett együttlétekkel kapcsolatban meséltem.

Petra történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.