Trend

Már megint a VOUS-lányok! Gyöngybe borultunk munka közben

Minden nő szeretné, ha az ékszerdobozában legalább egy gyöngy ékszer lapulna. A minap olyan szerencsések voltunk, hogy néhány óráig Audrey Hepburnnek érezhettük magunkat. Németné Molnár Piroska, a Schoeffel Showroom vezetője pedig mindenféle érdekességet mesélt a világ legtermészetesebb ékszereiről.

vous - 2015.07.09.
Már megint a VOUS-lányok! Gyöngybe borultunk munka közben

Tudtátok, hogy régen véletlenszerűen találták az igazgyöngyöket? Hosszú időbe telt, mire olyan példányra bukkantak, amit használni lehetett. 1905-ben azonban áttörés következett: feltalálták a gyöngytenyésztést. Innentől kezdve a tenyésztett gyöngyök léptek az igazgyöngyök helyébe. Ezek elkészítésének két folyamata van: Először kagylót tenyésztenek, ami körülbelül 2-3 évig is eltarthat. Majd pedig gyöngyöt tenyésztenek, ami szintén 2-3 évet vesz igénybe. Így összesen akár 5-6 évbe is beletelhet, mire elkészül egy-egy szép darab.

Forrás:
Faluhelyi Fanni

A tenyésztés különböző folyamatokból áll: forgatás, tisztogatás, a kagylók egészségi állapotának megfigyelése, a víz hőmérsékletének állandó felügyelete szükséges hozzá.

A kétfajta gyöngy létezik: édesvízben és sós vízben tenyésztett. A kettő között a különbség, hogy az édesvízben nevelt gyöngyök a gyöngy-ranglétra legalján helyezkednek el, és egy kagylóból akár 20-30 darab is kinyerhető. Nincsen magjuk, így a formájuk általában barokk (alaktalan) forma, a színük pedig a krémtől kezdve a púderen, lazacon át lehet akár viola is.
Ezzel szemben a sósvízi gyöngyök tengerben születnek, és egy kagylóból csak 1-2 darab keletkezik. Ezek a gyöngyök általában gömbölyűek lesznek, de az is előfordulhat, hogy habár magra épül a gyöngyház, mégsem lesznek szabályosak.

Forrás:
Faluhelyi Fanni

A két legértékesebb gyöngy a gömbölyű és a csepp alakú. De ezek mellett létezik barokk (amorf), féldomború, valamint rizs formájú is.

Minden gyöngyön található egy „seb”, az úgynevezett piké, ami a természetesség jele. Tenyésztés közben keletkezik, amikor a víz, valamint az élőlény mozgása miatt a gyöngyre rakódó lapok elcsúsznak. 

A gyöngy a női szépség jele. Egy gyengéden csillogó gyöngy olyan, mint egy drága bók a női szépségnek.

Azok a vásárlók, akik szeretnének megismerkedni a gyöngykultúrával, mindig elegánsan, csinosan, az alkalomhoz illő ruhában érkeznek, hiszek ők igazi Gyöngy Hölgyek. 

Forrás:
Faluhelyi Fanni

Forrás:
Faluhelyi Fanni

Forrás:
Faluhelyi Fanni
Ajánlott cikkek