Világ

POPPY naplója: kollektív szerelem

Mikor eldöntöttem, hogy megtartom Poppyt, az első kérdések egyike volt: mit fogok vele kezdeni a forgatások alatt? Hogy jobban megértsétek a problémám okát, fontos tudni pár apróságot rólam.

vous - 2015.07.12.
POPPY naplója: kollektív szerelem

Műsorvezető vagyok, a sorozatomat a lakásomban vesszük fel, illetve már csak múlt időben igaz ez a kijelentés. Pár hónapja végre van stúdióm, de az első négy évben a lakásom adott otthont a forgatásoknak. Félre ne értsetek, imádok itt lakni, ez a lakás felnőtt életem első bizonyítéka (még akkor is, ha csak bérlem). Viszont olyan pici, hogy még én is alig férek el, különösen, mióta rákaptam a netes vásárlásra és a cipőim száma aggasztó ütemben nő. Már a nem létező csillárról is lógnak a kabátok, cipellők, táskák, a szekrényem az egyetlen megbízható társam. Gyakran viccelődök azzal, hogy bizonyára Narniába vezet, mert nem hiszem el, hogy még öt év elteltével is tudok beletenni új ruhadarabokat, mikor már a nulladik napon is tele volt.

Nos, ebbe a szűk környezetbe kellett nekem elhelyeznem egy Dórit, egy Tildát, egy Gábort és egy Bencét. Az első pár évben csak ketten forgattunk Gáborral, majd érkezett az unokaöccse, Bence, utána pedig a lányok. A forgatások alkalmával tehát megtelt a lakás emberekkel, még több ruhával, harapnivalóval, mindenféle forgatási kellékkel és technikai eszközzel. Reggelente imádtam az érzést, hogy nem késhetek el a munkából, hisz a munka nálam kezdődik, este pedig utáltam, hogy a munka még nem ért véget az utolsó felvétellel, a romokat ugyanis el kellett takarítanom a csapat után.

Ebbe az egyébként rendkívül szerethető, de mégis kaotikus környezetbe kellett elképzelnem egy kiscicát.

Bevallom, elsőre nem is ment. Fogalmam sem volt, mit fogok vele csinálni, amíg felvétel van, vagy mit fog szólni szegény négy új emberhez, hisz még engem sem szokott meg. Szétizgultam magam minden miatt a macskával kapcsolatban, de erről már írtam a Poppy naplója második bejegyzésében. Mikor viszont elkezdtem felhőtlenül élvezni a gazdiszerepet, akkor a gondok is megoldódtak maguktól.

Elsőként Bencét hívtam fel, mert halványan derengett, mintha említette volna korábban, hogy allergiás a macskákra. Talált, süllyedt.

Kicsit meg is ijedtem, hogy akkor most mi lesz, de kedves volt, mondta, hogy ezen egy percig se izguljak, majd beszedi a gyógyszerét forgatások előtt. Úgy döntöttem, a többieknek nem szólok, gondoltam, legyen meglepetés.

Mikor Gábor belépett a lakásba és meglátta az icipici Poppyt, különösebben nem is csodálkozott, azt mondta, várható volt, hogy megtartom, és nagyon örül neki. A lányok odáig voltak, az élet megállt. Így történt, hogy azon a csütörtökön, bármennyire is kellett volna dolgozni, egyszerűen nem tudtunk. Semmit sem vettünk fel, csak ültünk, dobáltuk a labdát Poppynak, fotózgattuk jobbról-balról, még abban is gyönyörködtünk, ahogy megy, ül, eszik, gurul. (Ha a főnököm olvassa ezt, akkor helyesbítenék: természetesen dolgoztunk rendesen, csak olyan volt, mintha semmit sem csináltunk volna, mert szinte repült az idő a boldogságtól. 😉 )

Forrás:
Takács Nóra

Kollektív szerelem. Ott és akkor négy csodás gazdija lett még rajtam kívül Poppynak. Együtt néztük végig hétről hétre, ahogy kiscicából bolondos bakfis lesz, majd egyre nagyobb cicalánnyá cseperedik. Én meg még izgultam, hogy miként fogja megszokni az új környezetét, a csapatot… Csacsi én! 

Nem Poppy szokott meg minket, hanem mi alakítottuk észrevétlenül úgy az életünket, hogy az neki a legjobb legyen. Egyet nyávogott, az egész csapat leállt a munkával, hogy lássuk, mi a helyzet, mit akarhat. Felmászott Gábor nyakába és rángatta a kamerát, mert játszani akart? Hát üsse kavics, akkor Gábor, nyakában a macskával, kamerázott tovább, le nem tette volna a világért sem. Végre elaludt a cica? Azonnal megcseréltük a videók felvételi sorrendjét, hogy nehogy a túl sok zajjal járó következzen éppen, és felzavarjuk a kicsit.

Így történt, hogy nem mi tanítottuk meg őt a társas együttélés szabályaira, hanem ő mutatta meg nekünk, és legfőként nekem, hogy mekkora mázlista vagyok: micsoda remek csapatom van!

Talán a legédesebb az volt, amikor karácsonykor megajándékoztuk egymást. Tildától mindenki egy közös képünket kapta meg bekeretezve. A képen öten vagyunk láthatóak, ahogy a lakásban dolgozunk/beszélgetünk egy forgatás reggelén. Ez az egyetlen közös képünk, amin mindenki rajta van. Kivéve Poppyt, aki a kép készítésekor még nem volt meg. Tilda viszont ráretusálta őt is a képre nekünk (elmondása szerint csak emiatt tanult meg retusálni a YouTube-ról), hiszen nélküle nem teljes a csapatunk.

Így kezdődött tehát Poppy "karrierje", így ismerkedett meg a forgatásokkal, és lett belőle tévés cica, egy majdnem rocksztár. Maradjunk egyelőre a sztárnál. Rock nélkül. Mára több mint 5000 követője van a Facebookon, de ez már egy másik történet. Jövő héten elmesélem ezt is.

Ajánlott cikkek