Egyéb kategória

Így készüljetek el reggelente csupán 20 perc alatt

Milyen jó lenne reggel úgy kikelni az ágyból, hogy talpig sminkben, hajban indulásra készen állunk! Sajnos ez lehetetlen. Bár ha még a tegnapi buli sminkjében ébredünk, úgy elképzelhető, de ugye egy VOUS-lány sosem fekszik le sminkben, szóval ez velünk nem fordulhat elő. Így megfestetlen vászonként kell felkelnünk reggelente.
 

vous - 2015.07.31.
Így készüljetek el reggelente csupán 20 perc alatt

Most azt  gondoljátok, nem tudok újat mondani, hiszen minden reggel rohamtempóban készülődtök. Na, ezen fogunk most változtatni. Ugyanis nem kell sietnetek, viszont el fogtok készülni maximum 20 perc alatt, és még reggeliztek is egy jót! Már írtunk nektek a reggelek forgatókönyvéről, most viszont megmutatom nektek, hogyan tudtok gyorsan elkészülni reggelente.

Ébresztő

Miután totál kómásan megpróbáljátok kikapcsolni a telefonon az ébresztőt, ami néha sikerül, néha nem (pedig csak el kell húzni a kijelzőt), kimásztok az ágyból. (Kulisszatitok: szerencsés vagyok, mire lemászok a galériaágyról, majdnem fel is ébredek.) Ez után nyilván az első dolgunk, nekünk csajoknak a mosdó. Zuhanyzással együtt – 5 perc.

Reggeli

Persze nem villásreggelire gondolok, de még mindig jobb, mint melóba menet a villamoson magatokba tömni a péksüteményt. Az, hogy ez miért egészségtelen megérne egy külön cikket is. (Majd legközelebb.) Bevált módszer, ha előző este vagy még a munkából hazamenet betértek a kedvenc pékségetekbe és vesztek valamilyen magvas kiflit vagy bagettet. Ne ijedjetek meg, még másnap reggel is ugyanolyan finom lesz. Üljetek le, és egy kávé mellett fogyasszátok el. – 5 perc

Smink, haj és a RUHA

Kezdjük a legfontosabbal: ruha. Emlékeztek még, mikor kisgyerekként anya előző este mindig kikészítette a másnapi ruhát? Most is ezt fogjuk csinálni. Szánjatok időt arra, hogy előző este átgondoljátok és kikészítitek a másnapi ruhát. (Ha kell, vasaljátok is ki még este.) Kellemesen fogtok reggel felébredni, ha tudjátok, már nem kell az aznapi outfit miatt aggódni. Így ez 0 perc. 🙂

A sminkelés a legegyszerűbb lépés: bronzosító, szempillaspirál, szemöldök-igazítás és a jól bevált ajakápoló. Ha tanácstalanok vagytok a gyors sminket illetően, ne essetek kétésgbe, itt találtok segítséget. Nem kell túlzásokba esni, majd este felkenjük a cicaszemet. – 5 perc

A hajjal is hasonlóan fogunk tenni, mint a ruhával. Előző este mossátok meg. Ez nyáron azért praktikus, mert a nagy melegben kínszenvedés lenne hajat szárítani, télen viszont jó eséllyel elkerülitek a megfázást. Reggelre marad a fésülködés és az átvasalás. – 5 perc

Nektek milyen praktikáitok vannak a reggeli készülődésre?

Ajánlott cikkek