Elég sokáig lehet bírni az ilyet, gondolatban véres csatamező már a nappali. Agyvelő csorog mindenhol a falról, ruhacafatok, de aztán ezt felülírja a szomjúságérzet. Véletlenül egyszerre nyúltok a vizespalack felé, és kirobban belőletek az első gondolat, fájdalommag, tüske:
Már megint nem vitted le a szemetet, és NÉZD meg, hogy már megint OTT van MINDENHOL a ZOKNID!
Szólövedékek csattannak, egymás arcába ordítotok, és kidagad a nyaktokon az ér, a pasitok is ordít, fú, de ronda ilyenkor, nem mintha ti szebbek lennétek. Aztán ti megtörtök, és feltolul a szemetekbe egy hónapnyi bánatkönny:
….de hát én csak úgy érzem, túl keveset ölehehehelsz meheg. Hüpp.
Ti lecsendesültök. A kanapéra lerogyva pityeregtek, a pasi meg elnémul és kész. Puff. Megáll a levegő, meg vagytok lőve. A nő szempontjából az ideális az lenne, hogy a pasitok odamenne, sután hátba veregetne, majd mondana valami olyasmit, hogy ,,háténmegölellekhaazkell”, és tényleg megölel.
A férfi? Nos.
Én gyakran sírtam, könnyen megbántódtam. Azonban a veszekedések közben rájöttem, hogy a pasim ezt nagyon rosszul viseli. Nem azért, mert azt hiszi, manipulálom, nem azért, mert bunkó. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
Igen, néha jó, ha megpróbáljuk az indokolatlan érzelmi sírásokat visszafogni. Az elején, persze, nehéz. De idővel letisztulnak az érzések. Ha rájöttök, mi áll a kitörések mögött, és azt sikerül felboncolnotok, akkor a sírásrohamok is elmaradoznak. Állhat mögötte túlzott félelem, alacsony önbizalom, megbeszéletlen problémák.
Ti szoktatok sírni, ha kiborul a bili?
Borítókép forrása: Pixabay
.
