Egyéb kategória

Megbetegedhettek attól, ha koszos a pénztárcátok

Azt eddig is tudtuk, hogy célszerű mindig rendben tartani az iratainkat és a pénztárcánkat, ám most még eggyel több érvünk van arra, hogy így tegyünk. 
vous - 2015.08.16.
Megbetegedhettek attól, ha koszos a pénztárcátok

Úgy tűnik, nem elég, ha csak a személyiteket vagy a pénzt emelitek ki a pénztárcátokból, hanem takarítani is kell rendesen. Egy új kutatásból ugyanis kiderült, hogy a tárcák 90%-a tele van baktériummal, ráadásul – most kapaszkodjatok meg! – ez a nőknél jellemző leginkább.

A kutatók azzal magyarázzák a meglepő eredményt, hogy a legtöbbször csak letesszük itt-ott a pénztárcánkat a lakásban. Mondjuk a fürdőszobában vagy a konyhában, ahol nem biztos, hogy patyolattiszta minden, így könnyen magunkkal vihetjük a bacikat is. Kiderült az is, hogy éppen ezért a női és a férfipénztárcák is potenciális hordozói a betegségeknek.

Forrás:
Pixabay

A University of Mauritius kutatói 145 pénztárcát vizsgáltak át, amiből 80 női és 65 férfi volt. Az eredmény pedig azt mutatja, hogy a pénztárcák 95,2%-án volt baktérium. Azt is megállapították, hogy a bőr pénztárcákon kevesebb a kórokozó, mivel simább a felületük, mint a szintetikus anyagból készülteknek, ezért nehezebben tapadnak meg rajtuk a baktériumok.

Mi a tanulság? Legalább egyszer egy hónapban érdemes fertőtleníteni a pénztárcátokat, vagy legalább kipakolni, és kiszedni belőle a teljesen felesleges holmikat. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.