Egyéb kategória

Gyereket vállalni rosszabb, mint elválni – mondják a tudósok

Valószínűleg mindenki hallotta már, hogy szülőnek lenni nem egyszerű dolog, hatalmas kihívást jelentenek a gyerekek. Egy új kutatás pedig azt állapította meg, hogy a szülővé válás az egyik legrosszabb dolog, amin egy pár keresztül mehet.
vous - 2015.08.19.
Gyereket vállalni rosszabb, mint elválni – mondják a tudósok

A Demographyban megjelent tanulmány szerint a szülőség rosszabb, mint válófélben lenni, átélni a munkanélküliséget vagy átvészelni, hogy egy hozzánk közel álló ember meghalt. Németországban egy átlagos pár két gyermeket szeretne. Viszont ahogy megszületett az első, úgy megy el a kedvük a másodiktól. Az országban a szülési arány szerint egy 40 éves nőre másfél gyerek jut.

Német párok véleményét tanulmányozta a Német Gazdaságkutató Intézet. A felmérés 2000 nem várandós nővel kezdődött, akiknek az elkövetkezendő éveit követték nyomon egészen addig, amíg gyereket nem vállaltak. Minden évben megkérdezték tőlük, hogy egy nullától tízig terjedő skálán mennyire elégedettek az életükkel, ha mindent figyelembe vesznek.

A kutatók nagyon meglepő eredményre jutottak. A vizsgált személyek élettel való elégedettsége sokkal magasabb szinten volt 3–5 évvel azelőtt, hogy babát vállaltak volna. Ez a szint jelentősen növekedett egy évvel azelőtt, hogy kiderült volna, gyerekük lesz és csökkent, ahogy megszületett a baba. A megkérdezettek csak 30%-ánál mutatták ki azt, hogy ugyanolyan szinten van az elégedettségük miután megszületett a gyerekük. A boldogság átlagos csökkenése 1,4-es mértékű volt, amely a váláséhoz (0,6 egység) és a halálhírhez (1 egység) képest sok.

A tudósok azt is megállapították, hogy minél nagyobb a boldogság szintjének csökkenése, annál kisebb az esélye annak, hogy a párok második babát is vállalnak majd. Ez különösen azoknál volt megfigyelhető, akik 30 évesek elmúltak és felsőoktatásban részesültek.

Mielőtt kitörne a harmadik világháború amiatt, hogy ez a kutatás egy hülyeség és semmi értelme, vegyük figyelembe azt is, hogy 2000 alany véleménye és élete nem lehet mérvadó egy ilyen témában. Az anyaság, a szülőség gyönyörű dolog. Csak vannak pontok, amikor egyszerűen elfárad az ember. Nincs abban semmi rossz, ha néha egy anya vagy apa mélypontra kerül és bár ott a gyönyörű gyereke, kicsit visszamenne az időben, amikor még volt szabadságuk. Csak egy kicsit, csak utoljára.

Ajánlott cikkek