Egyéb kategória

Celine Dion megrázó vallomása: ez a férjem utolsó kívánsága

Celine Dion férjét 2013-ban diagnosztizálták torokrákkal, a szakemberek pedig két év küzdelem után már nem bíznak a férfi gyógyulásában. Az énekesnő hétvégén szívbe markoló interjút adott a mindennapjaikról.
vous - 2015.08.25.
Celine Dion megrázó vallomása: ez a férjem utolsó kívánsága

Celine Dion a USA Today műsorában beszélt őszintén férje, René Angélil betegségéről. A pár 2013 óta tudja, hogy a férfinak torokrákja van, és bár mindent megtettek a gyógyulás érdekében, az orvosok szerint erre már alig marad esély. A Grammy-díjas énekesnő a napokban elmondta, hogyan próbálják felkészíteni magukat a jövőre.

Rengetegszer kérdeztük az doktoroktól, hogy mennyi ideje van hátra. Három hét vagy három hónap? De nem tudják

– kezdte Dion, aki azt is hozzátette, számára most az a legfontosabb, hogy a férfi mellett tudjon lenni. Az énekesnő azt is elmondta, mi szerelme utolsó kívánsága.

Meg szoktam tőle kérdezni, fél-e. Mert megértem. Kérem, hogy beszéljen hozzám. Ő azt mondta: a karjaid közt szeretnék meghalni. Én pedig ott leszek mellette, hogy a karjaimban hunyjon el. Lehet, hogy majd reszketnek a térdeim a végén, de mikor annak, akit szeretsz, segítségre van szüksége, az nem a sírás ideje. Utána igen, de addig nem

– mondta az énekesnő, aki a végsőkig erős szeretne maradni.

A 47 éves Dionnak és 73 esztendős férjének három gyermeke van. A 14 éves René-Charles és a négyéves ikrek, Nelson és Eddy.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.