Diplomáciai érdekházasság helyett egy életen át tartó szerelmi kötelék, nyugodt helyett kalandokkal teli élet és 63 év száműzetés. 1938-ban egész Európa egyetlen lányról, "Magyarország Fehér Rózsájáról" beszélt, akit feleségül vett az albán király. Apponyi Géraldine nem egészen napra pontosan száz éve, 1915. augusztus 6-án született.
Liliomfehér arcú szép leány, a te számod a hármas, mert még ebben az évben három könnyű baleset ér, és hárman fogják megkérni a kezedet. Idehallgass: kétszer látom a tengert. Azt a férfit válaszd, aki arra kér, kelj át rajta, ne azt, aki eljön hozzád. A tenger, amelyen átkelsz, ragyogó lesz: látom, ahogy szikrázik a napsütésben. Ekkor a legmagasabb dicsőség ér, amit csak el lehet képzelni. De életedet mások életének fogod szentelni, mert ilyen a jellemed és a sorsod…
– így szólt a jóslat, amelyet a fiatal Apponyi Géraldine tenyeréből olvasott ki egy cigányasszony Budapesten. Zseri grófnő – akit csak így neveztek Magyarországon – a Nemzeti Múzeumban dolgozott, annak is a legbecsesebb részénél: az egyiptomi gyűjteménynél. Nemcsak azért döntött így, mert akkoriban az arisztokrata lányok így foglalták el magukat, hanem azért is, mert szerette volna legalább a saját szükségleteit fedezni. Az Apponyi név akkoriban már nem járt együtt a hatalmas vagyonnal, amelyet egy nagymúltú, nemesi családról ma feltételeznénk.
Géraldine délelőttönként tanulmányokat állított össze, délutánonként a múzeumi könyvesboltban árult múzeumi újságot, könyveslapokat, szobormásolatokat. A turisták el voltak ragadtatva tőle: több nyelven beszélt, mindig kedves, művelt és bájos volt, és ráadásul gyönyörű.
Sudár alakjával, különleges mosolyával, hosszú szempillákkal keretezett mélykék szemével és szőke hajával elkápráztatott mindenkit. A fényképeken is mindig gyönyörű, nem csoda, ha az arisztokrata szépséget egy fénykép alapján választja ki jövendőbelijének I. Zogu albán király.
Találkozásukról egyébként számtalan legenda keringett még a közelmúltban is, de Joséphine Dedet francia újságírónő most megjelent könyvében minden világossá válik. Az újságírónő ugyanis szabad hozzáférést kapott a királyné levelezéséhez, és sokat beszélgetett vele és húgával.
A valóság szerint 1937-re eljutott az albán uralkodó addig, hogy házasodni szeretne. A negyvenes éveiben járt, dinasztiát kellett alapítania, ráadásul rengeteget dolgozott – hol voltak akkor már a könnyű bécsi évek, amikor nők szívét törte ripityára?! Szenzációhajhász lapok már akkor is szerették a példányszámot légből kapott házassági hírekkel növelni, így számtalan hajadon neve merült fel, ha a királynői címről volt szó.
Horthy kormányzó is örült volna, ha Magyarország újra királynét adhat egy európai uralkodóháznak, ahogy erre volt példa a korábbi évszázadok során. Kapóra jött, hogy a magyar tanácsosok, köztük Ghyczy Miklós tábornok, rendszeresen jártak Tiranába, a királyi udvarba. Ghyczyt bízzák meg, hogy keressen jelöltet a király számára, aki makulátlan hírnévvel rendelkezik. A tábornoknak ekkor jut eszébe először a tűzről pattant Apponyi Virginia nővére, Géraldine, akiről három fotót is mutat a királynak.
A király hosszasan szemléli. Ragyogó arcszín. A szem intelligens, elgondolkodó természetet tükröz. A telt, érzéki ajkak az amerikai glamourt adják az archoz. Az angyali arcot keretező szőke hajtincsekben eljátszik a fény.
A francia újságírónő könyvében többször visszatérő motívul Zseri grófnő jellemzésénél az amerikai glamour, ami nem véletlen. Géraldine szülei Apponyi Gyula gróf és Gladys Steuart, a skót-ír származású amerikai nagyvilági hölgy. Géraldine úgy volt amerikai, hogy sosem járt Amerikában: húgával angolul beszélt utolsó éveiben is, fiatalabb korában rendszeresen sportolt, üde volt, friss, életvidám, természetes.
Nemesi származása, kitűnő neveltetése mellett ez, a mesterkéltség teljes hiánya győzi meg a királyt, hogy erre a lányra van szüksége. "Nagyon ódzkodtam ettől a királyné-szereptől" – vallotta be sok-sok évvel később. 1937-ben mégis úgy döntött, elutazik Albániába arra a bizonyos szilveszteri bálra, ahol először találkozhat leendő férjével. 22 éves volt.
A bál másnapján Zogu király nem húzza az időt, "fölösleges volt minden bevezetés, a király azonnal megkérdezte tőlem, hozzá mennék-e feleségül." A király már attól is eltekint, hogy Géraldine-nak át kellene térnie a keresztény hitről a muzulmánra, pedig ehhez korábban ragaszkodott volna.
A király akkor talán még nem, pár hónappal később, az esküvő napján viszont már sejti: kemény évek következnek. 1938. április 27-én viszont egész Európa megáll egy pillanatra, hogy még valami nagyon szép és meseszerű történetre figyeljen a sok-sok borzalom előtt. Az esküvőről mindenki beszámolt. Maga, Géraldine így emlékszik vissza:
A családom lassacskán összegyűlt nálam, miközben felöltöttem a menyasszonyi ruhámat. A Chanel ház egyik kreációját választottam, princesse szabásút, fehér szaténből, csipke, ezüstszál és gyöngyhímzéssel és hosszú uszállyal. Nagyanyám és nagynénéim sírtak.
Egyedül anyám őrizte meg nyugalmát és türelmesen igazította a tüllfátylat a fejékemre. A narancsvirágbimbókkal díszített fejék a ruhához járt, de először nem azt akartam viselni, mert egy magyar csipkével díszített fátylat szerettem volna föltenni, de az sajnos nem érkezett meg.
Az esküvőre a vendégeknek szigorú dress code-ot írtak elő: senki nem lehetett feketében vagy fehérben, viszont pasztellszínben igen, így a királyné még inkább ragyoghatott. Akkor még senki sem sejthette, hogy mindössze egy évig élhet abban az országban, amelyet azonnal megszeretett. Nemcsak a nyelvet tanulta meg gyorsan, vagy a történelemkönyveket tanulmányozta az íróasztalnál, hanem járta a vidéket is. Érdekelte az oktatás, a nők és a gyerekek helyzete. Számos terve volt, amit királynéként szeretett volna véghezvinni.
Albánia jó viszonyt ápolt Olaszországgal, amely viszont egyre fojtogatóbbá vált, mígnem a két ország között olyan nagy lett a feszültség, hogy végül Mussolini csapatai lerohanták Albániát. 1939. április 8-án menekülnie kellett a királyi párnak. Fiúk, Léka kétnapos volt. A történet innen válik igazán érdekessé és kalandossá, bár pont erre a kalandra nem vágyott Géraldine.
Az emigrációból a második világháború után a kommunista hatalomátvétel miatt nem térhettek vissza. Száműzetésük alatt éltek Görögországban, Franciaországban, Londonban, Egyiptomban. Zogu király 1961-ben hunyt el, a királyné és fia viszont folytatta a vándorlást. Spanyolországban, majd Dél-Afrikában, mialatt végig Albánia kék hegyei mellé vágyott.
Végül 63 év után, 2002-ben térhetett vissza szeretett országába – meghalni. Az utazás nagyon megviselte, néhány hónappal azután, hogy hazaérkezett, szívrohamban hunyt el egy tiranai kórházban.
Az Apponyi Géraldine életét bemutató könyvről bővebben ide kattintva olvashattok.