Egyéb kategória

Mit szólnátok, ha a dús hajért cserébe a hátatokat is szőrteleníteni kellene?

Irigylitek a dús, fekete hajú, mediterrán külsejű lányokat? Higgyétek el, sokuk szívesen elcserélné veletek hajkoronáját a ti vékony szálú babahajatokra. De nem azért, mert a nőknek mindig más kell, mint ami van, mert a göndört kiegyenesítjük, a szöghajat pedig becsavarjuk, hanem mert a dús sörény sokszor együtt jár a dús testszőrzettel is. Míg nálunk a lányok maximum a bajuszukat gyantáztatják, addig például Iránban előfordul, hogy még a derekukat is.

vous - 2015.09.05.
Mit szólnátok, ha a dús hajért cserébe a hátatokat is szőrteleníteni kellene?

4 évig éltünk a férjem munkája miatt Teheránban, arról pedig, hogy a perzsa nőknek mennyire fontos a szépség, már írtam nektek a plasztikai műtétekről szóló cikkemben. Az ottaniaknak azonban nemcsak a túlontúl karakteres orrukkal gyűlik meg a bajuk, hanem az erős testszőrzetükkel is.

Mindennél fontosabb

Miután Iránban a nők csak lefátyolozva, kendőben és a karjukat fedő, minimum fenék alá érő kiskabátban jelenhetnek meg nyilvánosan, így a szépségszalonokba sem lehetett csak úgy, az utcáról besétálni. Főleg meg belátni. Ez azonban nem azt jelentette, hogy ne működtek volna nagy számban szépítőegységek, csak épp eldugva, a lakóházak első emeletén, zárt ajtók mögött üzemeltek. Nem illegálisan, hanem diszkréten. Az ajtót csak csengetésre nyitották ki, akkor is csak résnyire, bár belátni így sem lehetett, hiszen egy vastag függöny még mindig védelmezte a nők szemérmességét.

A szépségért meg kell szenvedni

Amikor az iráni barátnőmmel – nyilván csak egy helyi ismerős által juthat be az ember lánya egy ilyen zárt helyre – végre eljutottam fodrászhoz, csak tátottam a számat. Az első szobában a hajjal foglalkoztak, bentebb volt a kozmetika és a manikűr, és ott nyírták gyors mozdulatokkal csodás formájúra a nők szemöldökét is. Persze csak az után, hogy egy cérna segítségével eltávolították a kósza szálakat. Amíg mi hajvágásra várakoztunk, egy tűzpiros arcú hölgy sétált ki a kezelésről. Mindenki rezzenéstelenül csevegett tovább, én viszont elkezdtem sajnálni szegényt, hogy biztos allergiás volt a krémre, maszkra, amit rákentek. Á, nincs semmi gond, reagált a barátnőm, csak gyantázták az arcát. Az állától a homlokáig mindenhol. Igen, igen, náluk ez természetes. Éppúgy, mint a hát, és ha kell, a has köldök alatti részének a szőrtelenítése is.

Már a kislányok is

Forrás:
iStock

Amikor a kislányom óvodába kezdett járni, a nyári ruhában, apró kis trikókban érkező hároméveseknek is sötét pelyhek borították a lábát, a karját, de még a hátukat is. Amikor pedig a bátyám meglátogatott minket, döbbenten jegyezte meg, hogy a mellette álló kislánynak – aki még biztosan nem volt 9 éves, mert onnantól nekik is be kell burkolni a testüket és a hajukat – szőrösebb a keze, mint az övé. Igen, szegények később küzdenek is vele rendesen. Arról a londoni lányról, aki viszont szakállasan is boldognak érzi magát, már mi is írtunk nektek.

Kötelező szépnek lenni

Az iszlám világában egyébiránt a testápolás mindenki számára kötelező. A nők és a férfiak az ima előtt megmosakodnak (naponta többször is), hetente egyszer pedig a hammamban rituálisan tisztálkodnak meg, ami igazi társadalmi esemény. A nagy csevegések közepette megfürdenek, pakolásokkal puhítják bőrüket, majd olajat masszíroznak bele. A haj- és körömápolás sem maradhat el, csakúgy, mint a teljes test szőrtelenítése, beleértve az intim testrészeket is. És nem csak a bikinivonalat.

Éppen ezért amíg a nyugati kultúrába kezd begyűrűzni a szőrtelenítés elutasítása, a celebek és a hétköznapi nők sorra posztolnak magukról hónaljszőrös képeket, addig valószínűleg a muzulmán nők értetlenül állnak a trend előtt. Számukra a teljes test szőrtelenítése vallási előírás, ami hozzátartozik az ápoltsághoz és az egészséges külsőhöz.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.