Egyéb kategória

Hivatalos: a reggel 8-as munkakezdés kínzás

Szerintem nem tévedek, ha kijelentem: aludni mindenki szeret. Felkelni pedig nagyjából senki. Ráadásul az Oxfordi Egyetem kutatói által végzett tanulmány most már azt is hivatalossá tette: a 10 óra előtti munkakezdés rossz hatással van testünk biológiai órájára.

vous - 2021.12.10.
Hivatalos: a reggel 8-as munkakezdés kínzás

Ezzel még sok újat nem mondtam, hiszen azt már eddig is tudtuk, hogy a korán kelés nem jó. Az iskolát nem nyolckor kéne kezdeni, hanem kilenc után. Az, hogy a gyerekek hajnalok hajnalán, ötkor kelnek, és délután akár 4-ig is az iskolapadban ülhetnek, egyáltalán nem jó. Utána még hazamenni tanulni, leckét írni és hasonló programok, amik rengeteg energiabefektetést igényelnek. Viszont ez így van a felnőtteknél is, csak a suli helyett náluk a munkáról beszélünk.

Dr. Paul Kelley szerint a hetente 9 műszakban vagy öt teljes munkanapon végzett munka kínzás a szervezet és a test számára, amely komoly veszélyt jelent a dolgozók egészségére. A kialvatlanság nemcsak a produktivitásban (vagy annak hiányában) lesz észrevehető, hanem a hangulat romlásában, a stressz megjelenésében, valamint a dolgozók betegségérzetét is kiválthatja.

Velem is előfordult már, hogy a hosszan átdolgozott, 10-12 órás, stresszes napok és éjszakák után egyszerűen lebetegedtem. A szervezetem pihenőért kiáltott.

Forrás:
Pixabay

A legjobb az lenne, ha nem borítanánk fel a 24 órás ritmust, és annyit pihennénk, hogy ne ébresztőórára keljünk, hanem magunktól ébredjünk fel.

Különböző tanulmányok adatai szerint minden harmadik ember a rossz alvás áldozata. Az alváshiány hatása többek közt a negatív gondolatok felerősödése lehet, valamint az is, hogy az emberek rossz döntéseket hozhatnak bizonyos helyzetekben.

Az alvás olyan létszükséglet, testi követelmény, mint az, hogy eszünk. A jó alvás, pihenés mentálisan és fizikailag is egészségessé, kiegyensúlyozottá tesz.

Dr. Nazim Nathani, a The London Sleep Centre professzora korábban úgy nyilatkozott a Huffington Postnak, hogy az alváshiány reménytelenséghez, memóriaproblémákhoz és ingerlékenységhez vezet. A hosszabb távú nem vagy rossz alvás eredményezheti az elhízást, a 2. típusú diabéteszt, szív- és érrendszeri problémát vagy magas vérnyomást.

Visszatérve Dr. Kelley-hez, szerinte az emberek szenvednek, pedig erre egyáltalán nem lenne szükség. Változásokat kéne bevezetni, kicsit megreformálni az időbeosztásokat, és főleg azon kéne elgondolkozni, hogy a reggel 8-kor kezdődő munkát el kéne tolni egy, de inkább két órával. Úgy gondolja, a társadalom minden szegmensén ezt kéne alkalmazni. Beleértve a kórházakat, börtönöket is.

Forrás:
Pixabay

Ha felkelsz, és éhes vagy, eszel, mert szükséged van rá. De ha aludni szeretnél, nem feltétlen teheted meg, hiszen indul a nap és dolgozni kell. Pedig ugyanazon az elven működik mindkettő.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.