Akkor is soványabb akarok lenni, ha már kilátszanak a csontjaim. Akkor is, ha belehalok.

Akkor is soványabb akarok lenni, ha már kilátszanak a csontjaim. Akkor is, ha belehalok.

Mindig lehetsz vékonyabb. Ez az anorexia nervosa betegségben szenvedők alapvetése, akik még akkor sem látják magukat elég karcsúnak, amikor már szó szerint csont és bőr a testük. Alig vesznek magukhoz ételt, mégis azzal telik az egész napjuk, hogy a mérleget figyelik, és azon agyalnak, hogyan csökkenthetnék még tovább a testsúlyuk. Ha kell, hashajtóval, hányással és koplalással. Egymásnak adják a tippeket online oldalakon, és az sem rettenti el őket, ha egy-egy társuk belehal a betegségbe.

Az anorexiát sokan a hercegnők betegségének titulálják, hiszen ezek a figyelem középpontjában élő nők a túlzott elvárások, a megfelelni vágyás és az önbizalomhiány miatt sokszor válnak a karcsúcságért folytatott ádáz küzdelem áldozatává. Köztudott, hogy Sissi mindent megtett legendásan vékony alakjáért, Diana maga is sokszor beszélt bulimiájáról, de a jelenlegi európai udvarházak hercegnői is látványosan fogynak. A kétgyermekes Kate Middleton például már két számmal kisebb ruhát visel, mint Vilmossal való házassága előtt.

Senki ne gondolja azonban, hogy az étkezési zavarok csakis a reflektorfényben élőket érintik, vagy hogy mindez a modern kor átka lenne.

Manapság viszont egyre korábbra csúszik a betegség megjelenése, ami nemritkán már a pubertáskor előtt bekövetkezik. És nem csak lányoknál.

Noémi 20 éves, azt mondja, három éve kezdődött nála a fogyási mánia, amikor meglátta a hőn áhított fiú karcsú és izmos barátnőjét. Koplalni és sportolni kezdett, mert ő is szép akart lenni. Aztán már nem volt ereje edzeni, hiszen sokszor napokig nem evett, így maradtak a kalóriaszámlálással a mérlegen eltöltött napok.

Otthon nem szeret lenni, mert akkor nagy a kísértés, hogy unalmában valamit mégis megeszik, ha suliban van vagy dolgozik, legalább eltereli a figyelmét a korgó gyomráról. Rengeteg vizet és kávét iszik, hogy mégse tegye tönkre teljesen a testét, vitamintablettákkal tömi magát. Ha pedig már nagyon nem bírja, megeszik egy-két pirítóst, ami után viszont elképesztő lelkiismeret-furdalással küszködik.

38-as ruhaméretét 34-esre cserélte, de reméli, hogy hamarosan már 32-esbe bújhat. Azt mondja, talán ha kórházba kerülne, észbe kapna, de valószínűleg akkor is inkább csak magára haragudna, mert nem volt olyan ügyes, hogy elkerülje a mesterséges „felhizlalást”.

Anna 28 éves, először 14 éves korában került kórházba az állapota miatt. Fokozatosan hagyta abba az evést, a végén pedig már naponta csak egy joghurtot vagy egy almát evett.

Az utolsó időkben estére annyira nem volt erőm, hogy csak négykézláb tudtam felmenni a szobámba. Egyik éjjel belázasodtam, orvoshoz kerültem, és felhizlaltak.

Az anorexiások egyébiránt hihetetlen trükköket vetnek be az orvosi, családi ellenőrzéseken. Képesek több liter vizet meginni vagy teletömni a zsebeiket súlyos tárgyakkal, hogy a kontroll alatt többet mutasson a mérleg.

Ez így nem élet

Anna: Néha rám jön, hogy jó lenne normálisnak lenni, mert ez így nem élet, hiszen mást se csinálok, mint számolok, a kalóriákat, az órákat a következő evésig, a kilókat, a grammokat. Néha eszembe jut, hogy én vagyok az a lány, aki soha nem volt még vacsorázni, mert nem eszem mások előtt; aki nem tud elmenni egy félév végén a csoporttársakkal ünnepelni, mert enni úgysem fogok, alkoholt sem iszom, mert az is hizlal; szóval kb. állnék és néznék ki a fejemből, közben meg válaszolhatnék, hogy miért nem.

Dr. Ferenczi Dallos Gyöngyvér gyermek- és serdülőpszichiáter szerint viszont csak egy normál testsúlyú embernél lehet arról beszélni, hogy hízni kezd. Ezekben az esetekben egy kórosan alacsony testtömegindexű egyént igyekeznek gyarapodásra bírni, a normális súly közelébe hozni. A betegek viszont másként élik ezt meg. Ha többet esznek vagy több kalóriához jutnak, mint az általuk elfogadható lenne, máris kényszerképzetek gyötrik őket.

Anna: Rosszul leszek, és olyankor az agyam játszik velem. Érzem, ahogy hízok, ahogy a csípőmet elfedi a háj, és ahogy a nyakam kezd egyre nagyobb lenni, majd érzem, hogy egyre jobban fojtogat. Borzalmas érzés, undorodom a zsírtól, a hájtól, őszintén szólva másokon is gusztustalannak tartom, de magamon egyenesen megőrülök tőle, ilyenkor legszívesebben fognék egy kést, és kivágnám magamat a zsírból.

Volt olyan, hogy ettem egy müzliszeletet az utcán, és utána jött az elhízás érzése, megpróbáltam benyúlni a kulcscsontjaim mögé, hogy érezzem őket, és tudom, hogy szánalmasan hangzik, de elkezdtem húzni, nehogy eltűnjön.

Egyszerűen éreznem kell a csontjaimat, hogy megnyugodjak.

Anna: Most elég hájas vagyok, 47 kiló, 160 centihez, a maximum 56 volt, de akkor már nem bírtam elviselni magamat, a legkevesebb, amiről tudtam, az 40 volt. Most már nincsen cél, csak hogy egyre vékonyabb legyek. Éreznem kell a csontjaimat. Nekem ez tetszik, szépnek ugyan nem tartom magamat. Sőt, de így kevésbé vagyok ocsmány. Talán így szeretnek eltűnni, láthatatlanná válni.

Forrás:
iStock

Meg lehet gyógyulni!

A szakember szerint az anorexiából meg lehet gyógyulni, jól kezelhető betegség, amit le lehet gyógyulással zárni. Annak, ha valakinél annyira elhúzódik, krónikussá válik, mint Annánál, már az az oka, hogy társbetegségek is kialakulnak. A személyiségzavar tünetei, a szorongás, hangulatváltozások és a kényszerbetegségek tünetei is megjelennek.

Noémi: Kamaszként kezdtem pszichológushoz járni, mert akkoriban folyamatosan, konkrétan egész álló nap nagyon magam alatt voltam. Igazából azt tudtam meg a kezelések alatt, amit amúgy is tudtam, hogy az apám miatt van minden, aki egyáltalán nem foglalkozik velünk, bár együtt élünk. Sok a balhé otthon. Az anyukámat nagyon-nagyon szeretem, most is csak miatta szoktam enni. Mindig kérdezi, hogy ettem-e, és nézi, ahogyan eszem. Én viszont nem szeretek mások előtt enni, undorodom a kajától. Sokszor van, hogy felviszem a szobámba a kaját, aztán odaadom a kutyának vagy kidobom, és azt mondom, megettem. Ha mégis a gyomromba kerül valami, akkor iszonyú lelkiismeret-furdalásom lesz utána.

Forrás:
iStock

Társbetegségek és az anorexia

Anna: Borderline személyiségzavarom van, amiből nem lehet meggyógyulni, viszont nekem így bő tíz év alatt már legalább sikerült megtanulnom együtt élni vele. Ha jön a depressziós hullám vagy a kilátástalan gondolatok, akkor tudom, hogy csak az agyam játszik velem, valójában semmi bajom nincs. Ilyenkor várok, hogy elmúljon, ha érzem, hogy mindjárt felrobbanok, akkor hanyagolom a barátaimat, nehogy olyat mondjak nekik, amit másnapra úgyis megbánok, őket pedig megsértsem. Azt nem tudom, hogy melyik úgymond az erősebb, az ana segítette a bdp erősödését, vagy a BPD dobott rá az anorexiára, de összefüggenek. Ismerek jó néhány anás beteget, többféle mentális betegséggel, de szerintem meg az enyém a legcsendesebb

A család szerepe nagyon fontos a gyógyulásban. A szakemberek szerint a terápia csakis akkor lehet hatásos, ha az egész családot kezelik, anélkül nem gyógyítható ez a betegség.

Dr. Ferenczi Dallos Gyöngyvér megosztotta velünk az anorexia 4 fő tünetét. Figyeljetek egymásra, segítsetek egymásnak!

Figyelmeztető jelek:

  • a testsúly jelentős csökkenése, a testtömegindex kórosan alacsony szintje
  • a gyarapodástól való túlzott félelem
  • a gondolkodás, a saját testkép észlelésének zavara
  • nőknél, pubertáskorúaknál hormonális problémák, a menstruáció elmaradása

Noémi: Nem akarok pszichológushoz járni, nem akarom ezzel terhelni az anyukámat, aki már így is rengeteget foglalkozik velem, pedig egyébként is sok gondja van. Mindig azt szokta mondani, hogy ki fog lyukadni a gyomrom. Tudom, hogy ez így nem oké, de egyszerűen nem akarok enni, mert utána iszonyú lelkiismeret-furdalásom van. És szeretnék még vékonyabb lenni.

Anna: A családom természetesen próbál segíteni, de mégis mit tehetnének? Persze, végighallgatom, hogy ennem kellene, nem vagyok kövér, vagy a „neked segítségre van szükséged” mondókat, de ennél többet nem tehetnek. Felnőtt ember vagyok, nem tudnak rákényszeríteni az evésre, sem pedig a kezelésre. Barátom most nincs, nagyjából egy éve lett vége. Sikerült belerángatnom őt is ebbe, mondjuk szerencsére nem lett anorexiás, csak most már kínosan ügyel a súlyára. 5 évig voltunk együtt, próbált ő segíteni, de szerintem inkább rontott a helyzeten. Nem direkt, meg hát velem tényleg nem könnyű, de lelkileg izmosan kicsináltuk egymást.

Most már nem szeretnék senkit, nem szeretném senkinek sem tönkretenni az életet azzal, hogy együtt van velem.

Súlyosabb esetekben sajnos önkárosítás és öngyilkossági kísérletek is kísérhetik az anorexiások betegségét. És vannak, akiket a kórosan lesoványodott állapotukból már az orvosoknak sem sikerül visszahozniuk.

Elfogadtam, hogy beteg vagyok, és azt is, hogy valószínűleg bele fogok halni. Egyszerűen már nem érdekel. Hiába próbáltam egészségesebb lenni, gyógyulni, a végén mindig itt kötök ki.