Egyéb kategória

Anyóspara, anyósparancs és aranyszívű anyósok

Anyós ügyben nem nyilatkozom. Ez biztos, annál is inkább, mert ugyan lenne miről meséljek, a rengeteg bosszúságot azért éveken át ellensúlyozta hihetetlen teherbírása az exanyósomnak, valamint, hogy soha nem mondott nemet, ha gyerekfelvigyázásról volt szó.

vous - 2015.09.10.
Anyóspara, anyósparancs és aranyszívű anyósok

Fantasztikus nagymamaként ő bizony kiegyenlítette a mérleg nyelvét, bár velem örökké elégedetlen maradt.

Nem illettem világába se fiatal lányként, se fiatal nőként, se érett emberként. Mások vagyunk. Másként látjuk a világot is, és ebből akadt sok konfliktus, de azért az unokák rendre tisztára söpörték közöttünk az utat, és én igazi aranyszívű anyósként tekintek rá.

Más nem ilyen szerencsés. Számtalan anyóstörténet jutott el hozzám, ami kívülállóként talán csip-csup problémák kiélezése lehetne, én azonban tudom, hogy vérre menő lehet a küzdelem már azon is, hogy ki hogyan főzi a tejbegrízt vagy hogy kavarja a kakaót.

Íme a MAMA!

Két szélsőség van anyós terepen, az egyik, amikor soha nincs jelen a család életében, soha nem segít, de azért a távolból dirigál, megmondja a tutit, és virtuális irányítása nyomán úgy kellene működni, ahogy ő azt elvárja. Bábként használja a fiát, és úgy manipulálja, hogy az észre sem veszi.

A másik szélsőség az, amikor örökké jelen van – akár együtt is él a családdal. Ő a MAMA. Mindent észrevesz, mindenen rajta tartja a szemét, és egy hétig képes zsörtölődni a véletlenül égve hagyott lámpa miatt. Ha okos (izé… nyugodt természetű) a meny, ráhagyja, ha hirtelen haragú, hát gyakran csapkodnak a villámok.

Anikóék majdnem elváltak férje anyukája miatt. Az esküvő után rögtön a férj szülői házába költözött a fiatal pár, és ez nagy anyagi segítséget jelentett. Nem kellett albérletet fizetni, sőt, a szülők a rezsi rájuk eső felét sem igényelték.

Felesleges minden költés

Cserébe az utolsó percig beosztották, ellenőrizték a fiatalok életét, kiadásait, és jaj volt egy óvatlanul megvásárolt túrórudi miatt. Spóroljatok! Ez volt a szlogen, és Anikóék spóroltak eleget, de fiatalok voltak, néha szerettek volna elmenni moziba. Az anyós azonban még a biciklitúra hallatán is rosszallóan csóválta a fejét, mert oda pluszszendvics kell, meg biztos isznak majd sört is. Felesleges költés, így soha nem jön össze egy önálló lakás ára. Arra pedig, ahogy teltek az évek, egyre jobban vágyott a pár. A lakásvásárlás késett, de összejött egy baba.

Anikó boldog volt, és persze szorongott, mennyire fog belebeszélni az anyósa a gyerekgondozásba. Nem volt alaptalan a félelme, az anyós ugyanis mindent jobban tudott nála. Mikor kell ennie a kicsinek, meddig tartsa mellen, mikor ringassa (miért nem teszi már le a kezéből, még elkapatja azt a gyereket?)…

Anikónál végül elszakadt a cérna:

„A kicsi egész éjjel rosszul aludt, jött a foga, sírt. Az anyós meg bejött a szobába(!), hogy mi van, nem bírok a kicsivel? A fenébe tudtam volna elküldeni. Kimerülten, nyűgösen indult a reggel is. Tényleg odavoltam. Péter meg úgy csinált, mint akit ez az egész nem érint, ő elegánsan kívül maradt, ha vita volt, vagy ha belém kötött az édesanyja.

Na, azon a reggelen mostam, kiteregettem az udvarra a mosott ruhákat. Fél óra múlva valamiért kiléptem a kertbe, és azt láttam, hogy az anyósom szedi le a ruhákat és teregeti újra, más sorrendben, mint ahogy én csináltam. Volt ennél nagyobb dolog is, az együtt töltött évek alatt, mégis itt éreztem azt, hogy elég volt.

Kikérem magamnak a viselkedését, kikérem magamnak, hogy önkényeskedik felettem, kritizál és megaláz. Hogy mindig mindent jobban akar tudni nálam, hogy ellenem fordítja a férjem, és ha úri kedve úgy tartja, még a gyereket is kiveszi a kezemből.

Összepakoltam, felhívtam a férjemet, és közöltem vele, hogy MOST elmegyek. Ha akar velünk élni, jöhet utánam, ha nem, akkor boldogságot kívánok neki.

Pár napot a szüleimnél töltöttem, aztán kivettem egy albérletet. Most is ott élünk, Péter is jött még aznap este utánunk – gyűjtögetünk lakásra is, de valószínűleg abból az álomból nem lesz semmi. De tudod, mit? Sokkal boldogabb vagyok bérelt lakásban, kevés megtakarítással, kockáztatva azt is, hogy bármikor pakolni kell, menni kell. De a saját életemet élem, nem az anyósomét.”

Zita hasonló cipőben járt, de nem várt három évet a távozással:

„Beleszólt az én anyósom mindenbe. Mit veszek, minek nekem már megint új cipő, minek járok kondiba. Esküszöm, féltékenyebb volt, mint a fia. Sőt ő volt az, aki féltékenykedett rám. Lesett utánam, egyszer meg rajtakaptam, hogy belenézett a telefonomba. Azzal védekezett, hogy csak egy telefonszámot akart kiírni, de nekem addigra már nagyon elegem volt belőle.

Egy ribancnak nézett, olyan embernek, aki majd biztosan megcsalja a fiát (ezért a cipő meg a konditerem), a gyerekét meg rendszeresen uszította ellenem.

'Hova fogy már ez a lány? Kinek akar tetszeni?' – kérdezte többször is Mikit, nekem meg egy idő után teljesen elegem lett belőle. Én léptem, a fia meg maradt.”

Zsuzsa szerint az anyósa egyenesen utálta őt:

„Mesélhetnék évekig a csatáinkról, de elég annyi is, hogy képes volt kopogtatás nélkül bejönni a szobába hozzánk, és meg volt sértve, hogy szex közben ért minket tetten. Úgy csinált, mintha ez bűn lenne, és mi hoztuk volna ebbe a szemérmetlen helyzetbe. Amikor elfogyott a türelmem, és felvilágosítottam, hogy kopogtatás nélkül illetlenség, de kopogtatás után is csak akkor illendő belépni egy szobába, ha elhangzik az igen, zokogva menekült a konyhába, és napokig nem szólt hozzám.

Amikor szakítottam a fiával, visszahallottam, hogy gyűlölte még a szipogásomat is… allergiás vagyok, sokszor használok orrcseppet, és bizony szipogok. Hát ennyire volt képes tolerálni a jelenlétemet a fia életében.

Ajánlott cikkek