Egyéb kategória

Bebizonyították, hogy nem kell soha beágyazni

Végre! Nem kell kényelmetlenül éreznünk magunkat, ha nem csináljuk meg az ágyat reggel, hiszen nem is kell.

vous - 2015.09.10.
Bebizonyították, hogy nem kell soha beágyazni

Most bevallom, nagyon szétszórt vagyok. A szobám sokszor úgy néz ki, mintha a harmadik világháborúnak lett volna épp vége. Poharak és tányérok mindenhol, komplett készletek, tudjátok, a 12 személyes. Az ágyamat sem szoktam megcsinálni, hiszen este úgyis újra belefekszem, minek szenvedjek vele? Most az is kiderült, hogy a trehányságom ellenére jól teszem, ha nem ágyazok be.

Biztos ti is hallottatok már a poratkákról, azokról az apró rovarokról, amik emberi bőrrel táplálkoznak. Mondok egy még sokkolóbbat, üljetek le inkább. Az ágyneműtökben csaknem 1,5 millió, igen MÁSFÉL MILLIÓ kis atka lakozik, akik csak arra várnak, hogy szundítsatok egyet az ágyatokban.

Forrás:
Pixabay

A túléléshez meleg és nedves helyre van szükségük, szóval, amikor alvás közben beleizzadtok az ágyneműtökbe, majd reggel beágyaztok, azzal tökéletes helyet hoztok létre, hogy boldogan eléldegélhessenek. A kutatók azt javasolják, hogy felkelés után ne ágyazzunk be egyből, sőt, az a legjobb, ha be sem ágyazunk – remélem, olvasod, Anya! –, bár így sem szabadulunk meg a teljes poratka-inváziótól, de kicsit jobbá tehetjük a helyzetet.

Címkék: #agy #kutatás #poratka
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.