Egyéb kategória

Egyetek végre normálisan! – Azt is elmondjuk, hogyan

Annyiféle diéta közül választhatunk, és annyiféle tilalom, szabály özönlik felénk, hogy egy idő után már elbizonytalanodunk, jól eszünk-e, jót eszünk-e, és már se a tükörnek, se a mérlegnek nem hiszünk. Pedig biztosan vissza tudtok emlékezni az életetekben egy olyan szakaszra, mikor elégedettek voltatok, ettetek, ha éhesek voltatok, abbahagytátok, ha már nem voltatok azok. Aztán a tilalmak ezt felborították.
vous - 2015.10.01.
Egyetek végre normálisan! – Azt is elmondjuk, hogyan

A banánban túl sok a cukor, a szénhidrát káros, ezért kiiktattátok az étrendetekből. Szerveztetek, méricskéltetek, számoltatok, egy dolgot pedig elfelejtettetek: hallgatni a testetek jelzéseire.

A szervezetetek bölcs! Tudja, mire van szüksége, és mikor!

Ne hagyjátok, hogy a tilalmak és szabályrendszerek felülírják a testetek igényeit! Gyakran, mivel kivontok egy-egy élelmiszert – mint például a szénhidrátoktól való félelemből a csokoládét, tésztát –, a szervezetetek kétségbeesetten kapálózni kezd majd, akár falási rohamokat előidézve, vagy egyszerűen nem fogytok, és nem is érzitek majd jól magatokat.

Ne fogyókúrázzatok, hanem egyetek normálisan!

A normális étkezés pedig egyénenként változó. Ezért kell megtalálnotok újra a testetek hangját. S hogy ez mit is jelent pontosan?

  • Ismerjétek fel azt az érzést, mikor jelzi a testetek, hogy éhes
  • Egyetek akkor, ha tényleg éhesek vagytok
  • Ne vonjatok meg magatoktól mindent, ha csokira vágytok, egyetek egy kicsit, figyeljétek meg, hogyan reagáltok rá
  • Ismerjétek fel, mit éreztek egy-egy étel után: másra vágytok, hiányérzetetek van, túl nehéznek érzitek, kellemes
  • Figyeljétek meg, melyik étel milyen hatással van rátok

Ez egy jó kísérlet arra, hogy jobban megismerjétek magatokat, és kialakítsatok egy élvezetes, egészséges étrendet magatoknak. Ebben pedig Takács Nóri tippjei is a segítségetekre lehetnek, aki a MÉG IDÉN! kampány keretében segít nektek az egészséges életmódra váltásban.

Hajrá! Füleljetek, és halljátok meg a testetek szavát!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.