Egyéb kategória

Topok, napszemüvegek és rojtok – Ezt tanították a divatról a woodstocki lányok

Az 1969-es események kétségtelenül a zenetörténet meghatározó pillanatai, gyakorlatilag ez volt az első igazi fesztivál. Azonban Woodstock nemcsak a zene, hanem a divat terén is meghatározó volt. Napszemüvegek, rövid topok és rojtok minden mennyiségben – ezt tanultuk a divatról a woodstocki lányoktól.
vous - 2015.10.13.
Topok, napszemüvegek és rojtok – Ezt tanították a divatról a woodstocki lányok

A legendás fesztivált 1969-ben, White Lake-ben tartották egy farmon. Az esős hétvégén 32 előadó lépett színpadra, akikre a vártnál jóval többen, nagyjából 500 000-en voltak kíváncsiak. A hatóságok szinte pánikba estek, a rendőrökhöz erősítést küldtek, azonban csodával határos módon semmilyen rendbontás vagy zavargás nem történt – ennek talán köze lehetett ahhoz, hogy a helyszínen a kábítószer-árusítást is engedélyezték.

Azonban a zene, a szabadság és a szeretet mellett a divat is hatalmas hangsúlyt kapott. Nézzétek meg, miben fesztiváloztak először a lányok! És mi mindent hordunk még mindig úgy, mint ők.

A haspóló ma már igazi klasszikus

Forrás:
www.vintag.es

Nyaklánc, nyaklánc minden mennyiségben!

Forrás:
www.vintag.es

A napszemüveg az egyik legjobb kiegészítő

Forrás:
www.vintag.es

Legyen legalább egy menő kalapotok minden évszakra!

Forrás:
www.vintag.es

Igen, a trapéznadrág mindig vissza fog térni, és mindig lehet csinosan hordani

Forrás:
www.vintag.es

A sok rojtból nem lehet baj

Forrás:
www.vintag.es

A divatos hullámokat most is imádjuk

Forrás:
www.vintag.es

Csak minél bátrabban a színekkel!

Forrás:
www.vintag.es
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.