Egyéb kategória

Harmadik alkalommal is velünk tartottatok a csinos kedden! – képek

Már harmadik hete, hogy minden kedden Takács Nóra jóvoltából csinos napot tartunk, amit kezdünk megszokni és egyre jobban megszeretni. Hiszen ki ne örülne egy-két bezsebelt bóknak vagy pillantásnak? Tartsatok velünk, megmutatjuk, ti mibe bújtatok a hét legcsinosabb napján!

vous - 2015.10.14.
Harmadik alkalommal is velünk tartottatok a csinos kedden! – képek

Néhány héttel ezelőtti cikkünkben beszámoltunk egy fiatal nő történetéről, aki kedvenc ruháival karöltve küzdött a rettegett kór ellen. A betegséget legyűrte, az önbizalmát pedig mindvégig megtartotta, hála a csinos ruháinak.

Takács Nóra látva Lisa történetét gondolt egyet és megszervezte a csinos keddet. Szeretné ugyanis, ha ti, mi, és persze minden nő elég időt szánna reggelente a készülődésre, a ruhaválasztásra, és arra, hogy a rohanó hétköznapokban is megmutassuk, milyen csinosak tudunk lenni. Néhány bók, kedves szó akár az egész napunkat bearanyozhatja és máris jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben.

Az első és második csinos kedd után ezúttal harmadik alkalommal küldtetek nekünk szuper képeket #FightCancerWithFashion hashtaggel, amiket Nóra idővel összegyűjt és elküld Lisának, akinek az egész ötletet köszönhetjük.

Köszönjük a képeket!

Nóra ezúttal egy szuper rövidnadrágot választott

A NORIE Team stylistja, Dóri kék és zöld színekkel dobta fel a napját

Forrás:
Takács Nóra

Főszerkesztőnknek, Eszternek egy virágos ruhára esett a választása

Forrás:
Nyaka Dóri

És ilyenek voltatok ti a harmadik csinos kedden!

Forrás:
Kelemen Ágnes

Forrás:
Pataki Barbara

Forrás:
Apostol Beáta

Forrás:
Forján Petra

Forrás:
Velencei Vivien

Forrás:
Kovács Melánia

Tartsatok velünk jövő kedden is és legyünk együtt csinosak!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.