Egyéb kategória

Egy megalázott modell nyílt levelet írt a divatiparnak

Már eddig is tudtuk, hogy a divatvilág előnyben részesíti a sovány modelleket, de azért ez már tényleg felháborító! Erre a gyönyörű modellre azt mondták, hogy túl kövér, annak ellenére, hogy csak 34-es és 36-os ruhákat hord. A fiatal lány most nyílt levelet írt a divatiparnak.
vous - 2015.10.17.
Egy megalázott modell nyílt levelet írt a divatiparnak

A londoni modell, Charli Howard, aki szerepelt már a Harper’s Bazaarban és Glamourban is, igazán megalázó helyzetbe került. Egy castingon ugyanis túl kövérnek ítélték ahhoz, hogy modellkedhessen, pedig mindössze S-es a mérete – és ez manapság nem is ritka eset. Szerintetek hogy képes valaki ennek a nőnek azt mondani, hogy fogynia kéne?

Forrás:
instagram.com/charlihoward

Én többé nem engedem, hogy ti mondjátok meg nekem, hogy mi a baj a megjelenésemmel, és hogy min kéne változtatnom annak érdekében, hogy ‘szép’ legyek. Nem vagyok hajlandó szégyellni a testemet, és azért idegeskedni, hogy esetleg nem felelek meg a nevetséges és elérhetetlen szépségszabványoknak.

Charli még több fontos pontot is említ a levelében. Például, hogy a modellek kénytelenek lefogyni azért, hogy tökéletesen mutassanak rajtuk a kisebb méretű ruhák is, azonban ő nem akar „betegesen” soványra fogyni emiatt – írja a Huffington Post.

Ha nem sejtenétek, én nő vagyok. Én is ember vagyok. Nem tudom lefaragni a csípőcsontomat csak azért, hogy beleférjek egy szabványméretű ruhába.

Forrás:
instagram.com/charlihoward

Charli azt írja, továbbra is szeretne modellkedni, de csak úgy, ha nem kell hozzá betegesen soványra fogynia.

Ha egy ügynökség engem kér fel, az én testemet, a nőiességemet, akkor hívjanak nyugodtan, de addig, amíg ez nem történik meg, én végeztem.

Forrás:
instagram.com/charlihoward

A fiatal modell reméli, hogy ezzel rávilágított a divatipar egyik hatalmas problémájára. Mi pedig teljesen egyetértünk vele: a lényeg, hogy érezzétek jól magatokat a bőrötökben!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.