Egyéb kategória

Király Viktor 6 legnagyobb dobása, ami a világhírig repítette

Számtalan tehetséges magyar fiatal próbál szerencsét a tengeren túlon, azonban még talán sosem volt olyan, akiért így, egy emberként szurkolna az ország, mint most tesszük Király Viktor esetében. Az Amerikában született fiatal magyar énekes évek óta a hazai nők kedvence, most azonban bebizonyította, a sármos külsőn kívül tényleg nem véletlenül nyerte meg a Megasztárt. Az amerikai The Voice című műsorban olyan világhírű embereket bűvölt el, mint Gwen Stefani, Pharrell vagy Adam Levine. Összegyűjtöttük Viktor legfontosabb pillanatait, amik a világhírnév kapujáig repítették!

vous - 2015.10.28.
Király Viktor 6 legnagyobb dobása, ami a világhírig repítette

2008-ban a Megasztár 4. szériájából győztesként került ki

Egy évre rá már saját szóló videoklipje, a Forgószél is megjelent

Fire című száma hetekig a slágerlisták élén szerepelt, nem véletlenül

Running Out Of Time című slágerével majdnem az eurovíziós dalfesztivál koppenhágai döntőjéig jutott

Legújabb dala, a Chasing Demons megjelenése óta a fülünkben cseng

Néhány héttel ezelőtt pedig az amerikai The Voice tehetségkutató műsorban varázsolt el mindenkit

Hajrá, Király Viktor!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.