Jóban, rosszban, holtomiglan, holtodiglan. Így hangzik a házassági eskü. De mi van akkor, ha egy idő után csak a rossz marad, a jót pedig már sehol nem találjuk? Vagy épp máshol? Tényleg érdemes akkor is együtt folytatni tovább? Manapság egyre többen gondolják úgy, hogy nem. Egyre több kapcsolat végződik válással. És nem csak Magyarországon. Gyakran halljuk azt a véleményt, hogy a házasság intézménye elavult dolog. De vajon tényleg így van? És valóban könnyű túllépni egy sikertelen kapcsolaton?
Singer Magdolna válást feldolgozó csoportokat vezető írót, gyásztanácsadót kérdeztük mindezekkel kapcsolatban, aki a témában több könyvet is írt, és naponta találkozik a házasság intézményében ideiglenesen vagy épp örökre (?) csalódott férfiakkal és nőkkel.
Miért élnek egyre kevesebben házasságban? Nem hisznek benne? Tényleg elavult?
Attól tartok, nem annyira az intézményben csalódtak a fiatalok, hanem az elköteleződéssel van a baj. Bár természetesen annak is erőteljes a hatása, hogy míg az idősebb generáció szülei közt még elvétve volt elvált, addig a mai huszon-harmincévesek szüleinél, de főleg a mai gyerekek szüleinél ez már eléri a 60%-ot.
Ami az elköteleződést illeti, úgy látom, a fiatalok nemcsak a másikban nem bíznak, abban, hogy a társuk képes kitartani hosszú évekig, mi több, halálukig mellettük, hanem saját magukban sem.
Nincs házassági kényszer, gond nélkül összeköltözhet a pár, nem kell azért házasodni, hogy együtt élhessenek. Sokszor a gyerek érkezésekor szánják rá magukat, hogy hivatalos formát is adjanak az együttélésüknek. A házasság intézménye ugyan válságban van, de még mindig nem mondható elavultnak.
A család még mindig a legtöbb embernek biztonságot, szeretetet, együvé tartozást, értéket jelent, és még mindig van egy társadalmi megbecsültsége is.
Manapság hamarabb elválnak az emberek, mint régebben?
Egyértelműen. Ennek gazdasági okai is vannak. Akkor, amikor egy családnak a legfőbb gondja a túlélés volt, nem foglalkoztak azzal, hogy elég boldog-e a házasság. Ma a válások nagyobb részét nők kezdeményezik. Már megtehetik, mert ha rosszabb is lesz az anyagi helyzetük a válás után, méghozzá legtöbbször jelentős mértékben, akkor is képesek már eltartani önmagukat és a gyerekeket is, különösen, ha az apa is hozzáteszi a maga részét a gyerekek felneveléséhez. Ez nem azt jelenti, hogy a nők könnyelműen felrúgják a házasságot, inkább arról van szó, hogy sokkal fontosabb számukra a házasság minősége.
A nők jobban szenvednek attól, ha szeretetlenségben, hidegségben kell egymás mellett élniük valakivel, és sok-sok hiábavaló próbálkozás után elszánják magukat a válásra.
Sok egyéb oka is lehet a válásnak, például egy felbukkanó új szerelem az egyik fél részéről. Persze ez nyilván nem ok, hanem már egy következmény, hiszen többnyire a házasságban élők elégedetlensége ad teret az új szerelemnek. Egyébként a kezdeményező fél is ugyanúgy megszenvedi a válást, elszakadást, mint az elhagyott fél.
Ha lehet statisztikát készíteni, kiknél a leggyakoribb a válás?
Döntő szerepe van annak, milyen életkorban köttetnek a házasságok. Bár látunk példát arra is, hogy a kamasz szerelemből született házasság is kiállja az idő próbáját, többnyire azonban az éretlen személyiség az, ami a legtöbb gondot okozza. Későbbre tolódott a személyiség érése, a felnőtté válás ideje. Érzelmi felnőtté válásra gondolok, mert lehetséges, hogy egy fiatal már képes a munka terén kimagasló eredményre, ám a személyisége lemaradva kullog e mögött a teljesítmény mögött.
A válás feldolgozható? Milyen könnyen lépünk túl egy korábbi kapcsolaton?
A válás komoly krízissel, gyásszal járó hosszú folyamat, de természetesen feldolgozható. Egyéni, hogy ki hogyan küzd meg a veszteség fájdalmával, a benne dúló haraggal, bűntudattal, és az is, hogy mennyi időt vesz mindez igénybe. Aki könnyedén túllép egy sok éves kapcsolaton, az látszólag jobban jár, mint a szenvedés mélységeit megjáró társa, azonban ez csalóka öröm, hiszen nemigen lehet büntetlenül szőnyeg alá söpörni egy komoly gyásszal járó, életünket jelentősen megváltoztató eseményt.
Hosszú távon az jár jobban, aki átéli a veszteségének súlyát, aki megküzd a krízisével, és aki hajlandó a saját felelősségét is megvizsgálni, saját téves viselkedésmintáit felülbírálni, hiszen így lehet esélye egy jobban működő új kapcsolatra.
Az élettársi közösségből tényleg könnyebb kilépni, mint a házasságból?
Egyfelől természetesen könnyebb, nincs jogi procedúra, de érzelmileg ugyanúgy megviseli a párt, mintha házasok lennének, hiszen a kötődésnek, a szeretetnek nincs köze a papírhoz. Amúgy sokszor pont a jogi procedúra könnyíti meg a felek szétválásának fizikai részét. A felek kénytelenek megállapodni pontosan az osztozkodásban, gyerektartásban, tisztázódnak, rendeződnek a dolgok, emellett a bíróságon lezárul egy korszak, annak nyomatékot is ad a bírósági végzés, ami lelkileg is segít. Találkoztam olyan emberekkel, akik élettársi kapcsolatból költöztek szét, és hosszú ideig a teljes rendezetlenség állapotában maradtak, mivel nem volt a bírósági kényszerítő erő.
A gyerekekre hogyan hat a válás?
Azt látom, nem is annyira a válás maga hat rosszul a gyerekekre, hanem ha a szülők sokáig konfliktusban vannak egymással, netán háborút folytatnak évekig. Természetesen maga a család szétesése is fájdalmasan érinti a gyerekeket, de viszonylag hamar sikerül elfogadniuk ezt a változást, ha a szülők jóban vannak egymással, ha nem kergetik lojalitáskonfliktusba őket, ha az elköltöző szülő képes szeretetteljes, rendszeres, szoros kapcsolatban maradni velük. Sajnos ez gyakran nem így történik, és így a gyerekek áldozatul esnek a szüleik viszályának. Éppen ezért írtam a Ki vigasztalja meg a gyerekeket? című könyvet, amelyben gyerekeket kérdeztem a válás rájuk gyakorolt hatásáról, és bizony szívszorító történeteket hallgathattam meg. Azzal a szándékkal faggattam őket, hogy mi, felnőttek tanuljunk az ő fájdalmukból, és lehetőleg ne kövessünk el olyan súlyos hibákat, ami a gyerekünk egész további sorsára negatív módon hathatnak.
