Egyéb kategória

Hatalmas dobásra készül a Facebook

Ha azt hittétek, hogy több újdonsággal már nem tud előállni a Facebook, akkor tévedtetek. Most ismét új szoftver van készülőben, aminek szerintem ti is örülni fogtok.
vous - 2015.11.06.
Hatalmas dobásra készül a Facebook

A Facebook fejlesztői egy ősi kínai játékot, a „go”-t tanulmányozták hosszú ideig, hogy rájöjjenek, vajon létrehozható-e egy mesterséges agy, amit személyi asszisztenssé alakíthatnak. Mint kiderült, ez tényleg lehetséges, olyannyira, hogy a nem túl távoli jövőben mindannyiunknak lehet ilyenje.

Ám mit tud ez az asszisztens? Kezelni több millió képet, videót és sok minden mást, ami a tulajdonosához tartozik. Egyszerűen csak ‘M’-nek nevezik a James Bond sorozat egyik szereplője után. A szoftver képes elemezni a fényképeket és válaszolni a neki feltett kérdésekre. Sőt, még azt is meg tudja jósolni egy játékvárról készült kép alapján, hogy le fog-e dőlni vagy sem. Hasonló mesterséges intelligenciával már más cégek is foglalkoznak, mint például a Microsoft, az Apple, az IBM vagy a Google.

Forrás:
Facebook

A Facebook csak mostanában kezdett el ezzel foglalkozni, de az ‘M’-nek nevezett mesterséges intelligencia olyan dolgokra lesz képes, mint például a problémamegoldás. Segít kaját rendelni, szállást foglalni, utazást megszervezni, sőt még ajándékot is segít venni a barátaitoknak.

Ha például megkéritek a bajtársatokat, M-et, hogy szervezzen egy szülinapi vacsorát egy barátotoknak, akkor nem elég, hogy taxit hív az étteremhez, ahová asztalt foglalt, hanem még a barátotok kedvenc pékségéből is rendel néhány sütit a lakására a buli után.

Forrás:
Apple

Semmi másból nem tanul, csak az emberi viselkedésekből. Az eddigi próbálkozások mind arra épültek, hogy az interneten próbáltak meg keresni árukat, időjárási vagy éppen forgalmi információkat, de a Facebook mesterséges intelligenciája teljesen másképp működik. Biztosít mindent, amire csak a felhasználónak szüksége van, ehhez egyetlen szöveges üzenetre van szüksége. Majd ezután további kérdéseket tesz fel például az árról és a szállításról.

Bár most furcsának tűnhet az ötlet, a sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Amerikában már sokan előrendelték a szolgáltatást, hogy elsőkként használhassák majd, mikor valósággá válik.

Ajánlott cikkek