Egyéb kategória

Got Talent – Újra játékban az aranygomb

Lement a Hungary's Got Talent hatodik válogatója. Elhoztam nektek a legérdekesebb történéseket a ma esti műsorból.
vous - 2015.11.14.
Got Talent – Újra játékban az aranygomb

A múlt héten a Fekete lányokért voltam oda, de megmutattuk már nektek a 10 legjobb produkciót a tehetségkutató történetében. A mai adásban már ott kétségek merültek fel bennem, amikor két bohóc lépett a színpadra, és a zsűri nagyjából három másodperc alatt nemmel kiszavazta őket, anélkül, hogy megnézték volna a produkciójukat.

Tűzzsonglőrködéssel jutott tovább az a fiatal pár, akik tényleg nagyon különleges előadást tartottak. Sosem értettem, hogy lehet a tűzzel így játszani. Természetesen a zsűritől is négy igennel távoztak.

A Való Világból megismert, elég érdekes „stílussal” rendelkező VV Cristofel is megpróbálkozott az énekléssel (vagyis valami olyasmivel) a válogatón. Ők magukat Tesztoszteron Boysnak nevezik, és idézem: „azért jöttünk, hogy megnyerjük a 12 milkót”. (Nem fogjátok.)

A produkció nagyjából pont olyan rossz volt, hogy a zsűri a döbbenettől a gombig nem tudott elnyúlni, csak bámult rájuk, és próbálta összerakni az előadást, mert az tuti, hogy ahogy a két srác, úgy az egész előadás is szét volt csúszva.

Ha nem láttátok a produkciót, induljatok ki Cristofel korábbi dalából:

A műsorban ma többnyire csak nézhetetlen produkciók voltak. De voltak cuki apukák, akik Attraction- koppintással akartak négy igent szerezni, viszont a zsűri szerint nem voltak összeszedettek, ezért nem jutottak tovább.

Egy tizenkét éves kislány John Legend All of me című slágerével kápráztatta el a zsűrit. Nem elég, hogy gyönyörűen énekelt, de hegedült is hozzá. Kovács Patríciától pedig azt a dicséretet kapta, hogy ő pontosan így képzeli el tündérországot, ahol tündérek énekelnek.

Aranygombbal jutott egyből az élő showba az a fiatal pár, akik olyan előadást tartottak, amilyet itthon szerintem még senki nem látott. Vászonra rajzolt projektor és egy tábla segítségével a fiú, miközben a lány a vászon előtt egy történetet adott elő a mögé vetített rajz segítségével. A zsűri állva tapsolt, mindenki le volt nyűgözve.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.