Egyéb kategória

Magyarország 44 év után kijutott az Eb-re!

Az Eb-pótselejtező első meccsén a magyarok győzedelmeskedtek, így közelebb kerültek ahhoz, hogy 44 év után újra kijussanak az Eb-re.
vous - 2015.11.15.
Magyarország 44 év után kijutott az Eb-re!

A pótselejtező első meccsén egyetlenegy góllal győzedelmeskedtünk a norvégok felett. A gólszerző egyébként a válogatottban még csak most bemutatkozó Kleinheisler László volt. Hála Király Gábor védésének, a meccs végeredménye 0:1 lett Magyarország javára, így újra megnyílt az esély, hogy az Eb-re jusson a magyar csapat. A Párizsban történtek miatt a biztonsági előírásokat is fokozták, illetve megemlékeztek az áldozatokról. A francia fociválogatott tagjának, Lassana Diarrának unokatestvére is életét vesztette a merényletek következtében, így róla is megemlékeztek a mérkőzés kezdetén.

Csodák csodájára már az első félidőben, a 14. percben sikerült gólt szereznie a magyar csapatnak, hála Priskin Tamásnak, bár ezután több gólszerzési lehetőség is volt, de a kapufa mindig útban volt, vagy belenyúlt a kapus. A norvég csapat úgyszintén próbálkozott a hálóba repíteni a labdát, több-kevesebb – inkább kevesebb – sikerrel. A második félidőben Dzsudzsák Balázs szögletrúgásának és annak köszönhetően, hogy a norvég kapus belenyúlt a labdába és egyenesen a hálóba repítette, megszületett a második gól is. Már kezdtünk örülni, hogy 2:0-ra győz Magyarország, de végül a norvégoknak is sikerült bezsebelniük egyet. Így Magyarország 2:1-re megverve Norvégiát, és 44 év után kijutott az Eb-re!

Ajánlott cikkek