Egyéb kategória

Itt a Black Friday! Az amerikaiak már most megőrültek, itthon érdektelenség fogadta

Eljött az évben az a nap, mikor az emberek már hajnalban gyülekeznek a boltok előtt, órákat állnak sorba, és dulakodnak a pénztárnál – vagyis a Black Friday.
vous - 2015.11.27.
Itt a Black Friday! Az amerikaiak már most megőrültek, itthon érdektelenség fogadta

Itt a nagy nap, amire sok ember egész évben vár, és szinte igazi ünnepként tekint rá. A Black Friday Amerikában a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, mikor hatalmas kedvezményekkel várják az érdeklődőket.

A legtöbb országban egyelőre még nyugodtabb a helyzet, mint a tavalyi években, ami főleg azért lehet, mert az online akciók már éjféltől elindultak. Ennek ellenére természetesen most is rengetegen keltek hajnalok hajnalán azért, hogy kedvezményesen szerezzék be a termékeket.

Idén rengeteg üzlet „előrehozta” a Black Fridayt Amerikában, ugyanis már hálaadás napján, vagyis egy nappal előbb kinyitottak és várták a vásárlókat.

Rengeteg vásárló várta, hogy az üzletek kinyissák a kapukat:

Forrás:
AFP

Bár egyre többen vásárolnak online, azért a boltokban is hatalmas a tömeg:

Forrás:
AFP

A legtöbben azért boldogan távoznak az üzletekből, ha sikerült beszerezniük azt, amit szerettek volna:

Forrás:
AFP

Forrás:
AFP

Forrás:
AFP

Bár Magyarországon nincs akkora hisztéria a Black Friday körül, azért a hazai üzletek is készültek akciókkal. Igaz, a külföldi országokhoz viszonyítva nálunk sajnos nincsenek 70-80%-os leértékelések. A H&M x Balmain hisztéria után kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon a fekete péntek is képes-e itthon felkavarni a kedélyeket. Hát, nem. Egy budapesti bevásárlóközpontban néztünk körül, ahol a boltoknak csak nagyjából a harmada tartott Black Fridayt. Ám sokkal óvatosabban, mint Amerikában.

Az üzletek leginkább 20-30 százalékot engedtek az árakból, több helyen ez nem is minden termékre volt igaz, csak néhányra. A legmagasabb árengedményt a maga negyven százalékával egy ruhaboltban láttunk. Ehhez képest a vevők egyáltalán nem tolongtak nyitáskor, sőt fél 11-kor még simán üresek voltak a boltok. Persze ezt az is magyarázhatja, hogy a magyar Black Friday nem csak péntekre korlátozódik, néhány bolt az egész hétvégéjét „befeketítette”.

Azért érdemes megnézni az itthoni kínálatot, ide kattintva megtaláljátok, hol vásárolhattok kedvezményesen.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.