Változik az érettségi és nehezebbek lesznek a felvételik

2017-ben megváltozik a magyar nyelv és irodalom érettségi és nehezebb lesz bejutni az egyetemekre is.

Friss híreink vannak azoknak, akik tavasszal érettségiznek és felvételiznek. Az érettségiben a változások elsősorban a magyar nyelv és irodalom írásbeli tesztjét érintik. A gyakorlati írásbeli feladat átkerül emeltről középszintre és az érveléssel kerül párba, így ezek közül lehet majd választani – írja az Eduline. Az emelt szintű írásbeli első feladata pedig emelt szintű szövegértési és műveltségi feladatsor lesz. A szóbeli érettségiben is lesz változás, bár a tételek száma megmarad. Ennek ellenére az Ember és nyelvhasználat néven két, korábban különálló témakör összevonásával jött létre egy új témakör.

Az egyetemekre való bejutás is nehezedik. A minimum ponthatár nem emelkedik. Az alap- és osztatlan szakokon legalább 280, a felsőoktatási szakképzéseken 240 pont kell a bejutáshoz. Ennél kevesebb ponttal sem állami, sem önköltséges képzésre nem lehet bekerülni. Ám jövőre már több szakon is kötelező lesz az emelt szintű érettségi. Az orvosi, állatorvosi és jogászképzések mellett több bölcsészet- és társadalomtudományi szakon, és jó pár műszaki képzésen is kötelezővé tették az emelt szintű érettségit.

Forrás:
pixabay.com