Egyéb kategória

David Bowie egy héttel a halála után hatalmas rekordokat döntött

David Bowie már a halála előtt is a legnépszerűbb zenészek sorát erősítette, nem véletlenül nevezték a pop kaméleonjának, hiszen midig képes volt megújulni. Sőt, még a halála után is sikerült több rekordot is megdöntenie.
vous - 2016.01.18.
David Bowie egy héttel a halála után hatalmas rekordokat döntött

Bizonyára titeket sem hagyott hidegen, mikor megtudtátok, hogy David Bowie elhunyt. Emlékére mi is összegyűjtöttük nektek a kedvenc számainkat tőle és úgy tűnik, a halála nemcsak minket ébresztett rá arra, milyen elképesztő énekest vesztettünk el, hanem az egész világot. Az amerikai slágerlistákon 181 ezer eladással elfoglalta méltó első helyét legfrissebb albumával, a Blackstarral, így le is taszította a trónról Adele-t 25 című lemezével. Ez többek között azért is nagyon különleges, mert míg Bowie élt, soha nem került első helyre a tengerentúli listákon.

De nem csak ezt az albumot kapták fel újra, kilenc másik lemeze is újra debütált a Billboard 200-as listáján az elmúlt héten. Michael Jackson óta ez az első eset, hogy egy zenész halála után foglalta el első helyét a slágerlisták élén.

Az Egyesült Királyságban is hatalmas népszerűségnek örvendett a zenész utolsó albuma, amit több mint 146 ezer példányban adtak el. Az énekes további tizenkilenc albuma bekerült a top 100-as listába, és 622 ezer albumot, illetve kislemezt adtak el összesen belőlük az elmúlt egy héten – írja a Mashable.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.