Egyéb kategória

A füge maga a nő! – Ismerjétek meg a legkacérabb gyümölcsöket

A tiltott gyümölcs – az édenkertben az Úr figyelmeztette az embert, hogy ne egyen a jó és rossz tudás fájáról, az almából. Az ember bízott, a kéréshez hű maradt, azonban jött a kígyó és ott eldőlt a sorsunk.
vous - 2016.02.05.
A füge maga a nő! – Ismerjétek meg a legkacérabb gyümölcsöket

Szomorúságra mégsem ad okot a helyzet. Hiszen élünk, ezáltal érzünk. A „tiltott gyümölcs” kifejezés hallatán szinte összefut a nyál a szánkban, és huncut mosolyra is húzódik. A titkos dolgok izgalmasak, a gyümölcs pedig isteni adomány.

Hummel Zsolt intimitás-gourmet-val e témát jártuk körbe, beszélgettünk, neki mik a „tiltott gyümölcsök”. Kezdjük azzal, hogy maga a téma is tiltott gyümölcs, hiszen kínosnak tartjuk, ha a szexről beszélünk, zavartan kuncogunk, lesütjük a szemünket. Ehhez is fel kell nőni, hiszen az életünk része, egy csodálatos öröm forrás – ha van hozzá érzelem, bizalom és kölcsönös tisztelet. Enélkül neki sem szabadna kezdenünk.

Hummel Zsolt, intimitás-gourmet

Korábban már jártunk Zsolt és Horváth Norbert gasztro- és táplálkozás-coach Érzéki örömök a tányéron című előadásán, ahol megtudtuk, hogy mi okozhatja az érzelmi evést és az életünkben lévő űr evéssel való kényszeres pótlását. Kíváncsiak vagytok? Ide kattintva mindent megtudhattok!

Mi most valóban a gyümölcsöket vettük végig, amik Zsoltot megihletik. Helyesbítek is, mert őt minden gyümölcs megihleti. Mindegyik a nőre emlékezteti, csak más-más módon.

A legkacérabb

Tippelhetek, hogy nektek is az eper jut először eszetekbe, ha kacér gondolataitok támadnak?

Eper és pezsgő, klasszikus párosítás, ezt már csak a függöny-behúzás követi. Hogy miért lehet ilyen kultusza, nem tudjuk, de az biztos, hogy sosem hagyjuk ott, ha látjuk a zöldségesnél vagy nyáron az út szélén lévő árusnál, még megállni is készek vagyunk. A süti tetejéről biztos megesszük, az italból kihalásszuk, a tál eper is biztosan elfogy. Az eper piros színe az életet jelenti, talán ezért sem tudunk elmenni mellette.

A legfinomabb

Forrás:
iStock

Az őszibarack olyan hamvas, mint a nők bőre, és akkor a legfinomabb, ha húsa puha és lédús.

Nem hiába, az érett barack a legfinomabb. Főzni nehéz vele, hamar szétesik, de önmagában, enyhén grillezve, vagy nyersen turmixolva, bazsalikommal és vaníliával isteni ital készíthető belőle.

A legizgalmasabb

A narancs helyett Zsolt a klementint ajánlja, amely egy mandarinfajta. A narancs, hiába citrus, reszelt héja inkább teltté teszi a sütit, a klementin, köszönhetően kesernyés ízének, izgalmassá teszi, fűszeresebb, misztikusabb ízvilágot kapunk.

A legcsodálatosabb

Forrás:
pexels.com

A passiógyümölcs, vagyis a maracuja szerintem is az egyik legcsodásabb gyümölcs, Zsolt is szenvedéllyel beszélt róla. Íze aromás, kicsit savanykás, a gyümölcshús magokból áll, ahogy szétbontjuk, ehető. Krémekbe, turmixokba, sajttorta tetejére pikáns kiegészítő.

A legszenvedélyesebb

A bogyós gyümölcsök bíbor színükkel egyértelműen a szenvedélyt jelenítik meg, ízük élettel telít minket. Ezeken kívül, akár ezek helyett Zsolt a kedvencét, a magyar Othello szőlőt ajánlja, melynek vastag héja gazdag textúrát rejt, fűszeres ízvilága sütikbe, akár áfonya helyett remekül passzol.

A legnőiesebb

Forrás:
iStock

A füge maga a nő! Puha belseje, enyhén roppanós magjai, édes íze szerintem mindenkit elvarázsol, különleges alkotása a természetnek.

Enyhén hőkezelve a legfinomabb, grill alatt, kevés mézzel locsolva, majd karamellizálva. Desszertként vaníliás, tejszínes krémmel, pirított, szeletelt mandulával kevés jobb dolog van nála. Talán még egy adag füge.

A legcsábítóbb

Az alma, mindig elérhető, örök gyümölcsünk a legkevésbé sem szexi, bár kereksége mégis mindenkit hívogat. Fanyar, savanykás, egyben édes íze, roppanós húsa szerintem az igazi almaélmény. Hiába, a gyümölcs, amivel „vesztünkbe” rohantunk, az életet is adja: kerek, mint a Föld, kerek, mint a női idomok (mi, akik az életet adják), és akár emlékeztethet is minket arra, hogy általa tudjuk, mi a jó és a rossz, de azt is, hogy az igazság mindig középen van.

Szóval, lányok, merjünk otthon főzni, kísérletezni, a gyümölcsökkel ismerkedni!

Mert enni jó, együtt enni még jobb, a szeretett személynek főzni számunkra is öröm, hiszen jó adni, őt és egymást táplálni.

Ajánlott cikkek