Egyéb kategória

Négy tévhit a pattanásos bőrről, amit muszáj tisztáznunk

Nem hiszem, hogy nagyot tévednék azzal, ha azt mondom, tízből legalább hat lány bőre pattanásos. Közéjük tartozom én is: a pattanások megkeserítették középiskolás éveimet. Ma már sokkal, de sokkal jobb a helyzet, és egy percig sem szomorkodom, ha nő rám valami izé. Majd elmúlik.
vous - 2016.02.14.
Négy tévhit a pattanásos bőrről, amit muszáj tisztáznunk

Hallgattam anyutól, hogy biztos azért vagyok pattanásos, mert nem mosom le rendesen a sminkem, meg egészségtelen kajákat eszem, meg nem ápolom rendesen a bőrömet, és még sorolhatnám. És igen, ez mind igaz is volt.

Viszont számos olyan tévhit akad, ami egyáltalán nem igaz, valamiért mégis hiszünk bennük. Itt az ideje, hogy végleg eloszlassuk a kételyeket!

Tévhit 1: A pattanásos bőr tiniprobléma


Az, hogy valakinek mikor és milyen súlyos mértékben kezd pattanásosodni a bőre, leginkább genetika. Bár sokan vannak, akik csak kamaszkorukban küzdenek a bőrproblémákkal, számos ember felnőttkorában is szenved miattuk. Felnőtt nőknél sokkal gyakoribb, mint a férfiaknál. Ez pedig a hormonok miatt van. 


Forrás:
istock

Tévhit 2: Többször kell arcot mosni


A helyzet az, hogy a pattanásokat nem fogja eltüntetni a víz. És nem gyógyír a mitesszerek ellen sem. A pattanások kialakulásának több oka is van, de ezek közül a leggyakoribbak a hormonok, a stressz és a gének. Ezek után pedig nem tűnhet furcsának a kijelentés, hogy a víz sajnos nem segít a géneken, de még a stressz ellen sem hat. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a pórusok eltömődése miatt csak még rosszabb állapotba kerülhet az arcbőr, ezért arcot igenis kell mosni! De csodát ne várjunk tőle.


Tévhit 3: Az egészségtelen kaja az oka

Általánosságban véve nem. Az igaz ugyan, hogy néhány étel szerepet játszhat a pattanások kialakulásában, viszont minden zsíros kajára, mint például a pizza, nem lehet ráhúzni. Csoki, csipsz, nasi, fűszeres ételek. Tévhit, hogy csak az egészségtelen ételek okoznak pattanásokat. Ugyanis a gyulladásokat azok az élelmiszerek is okozhatják, amelyeknek a glikémiás indexe magas. 


Tévhit 4: A mitesszer pórusba ragadt piszok

A mitesszerek nyitottak, így az oxidációs folyamatnak köszönhetően a pórusban lévő anyagok feketés színűre változnak. Amikor ez a pórus zárva van, az oxigén nem tud reakcióba lépni a benne lévő anyagokkal, ilyenkor a pattanás teteje fehér lesz. Bőrgyógyászok szerint a fekete szín az oxidált keratin miatt van, ami nagy mennyiségben található meg a bőrben.

Ajánlott cikkek