Egyéb kategória

Szír menekülteknek tervezték a világ legjobb kabátját

Több ezer menekült, kilométerekre az otthonuktól, dacolva a hideggel, leggyakrabban nyári ruhában küzdik át magukat a jobb élet reményében Európába. Egy fiatal tervezőcsapat az ő érdekükben álmodott meg egy különleges kabátot, ami könnyebbé teheti a mindennapjaikat.

vous - 2016.02.15.
Szír menekülteknek tervezték a világ legjobb kabátját

Európa idén egy meglehetősen hideg telet él át, amivel a szíriai menedékkérők csak a kontinensen szembesülnek. A körülményeik borzalmasak, főleg a gyermekek számára. Olyannyira, hogy az UNICEF szóvivője azt nyilatkozta, a gyerekek halálra fagyásának kockázata egyértelműen nagyon magas.

Ennek hallatán a londoni Royal Collage of Art diákjai mentoraikkal együtt elindítottak egy projektet. A céljuk az volt, hogy megalkossanak a szíriai menekültek számára egy 3 az 1-ben ruhadarabot, ami könnyen alakítható kabátból hálózsákká, vagy épp sátorrá.

A három említett szempont segít alkalmazkodni a körülményekhez a menekülteknek az utazásuk során. A ruha a segélyszervezetek dolgozóinak visszajelzése alapján készült.

– mesélte az egyetem professzora, Harriet Harris.

A vízálló, olcsó, mégis tartós anyagból készült ruhadarab napközben kabátként szolgál, majd amint leszáll az éj, kétszemélyes hálózsákká vagy négyfős sátorrá alakítható.

Harris és kollégája, Graeme Brooker a projekt részeként arra kérte a hallgatókat, hogy dolgozzanak ki menedékhelyeket a többmillió menekült számára. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa decemberi jelentése szerint közel 60 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát világszerte 2015 első felében. Ami azt jelenti, igencsak szükség lesz erre a ruhadarabra.

Nézzétek meg ti is a kabátról készült videót, amiben bemutatják, milyen könnyen használható.

Ajánlott cikkek