Egyéb kategória

Cuki illusztrációk mutatják be, mi az igaz szerelem a valóságban

Hatalmas rózsacsokrok, rózsaszín tökéletesség, harmónia. Ez a szerelem – legalábbis a filmekben. A valóságban ennél sokkal többről van szó, ugyanis ezek mellé társul még a támogatás, a kitartás és az elfogadás. Ez a cuki illusztráció pedig pontosan erre világít rá.
vous - 2016.02.17.
Cuki illusztrációk mutatják be, mi az igaz szerelem a valóságban

Néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szerelem egy tökéletes tündérmese, ahol minden szép és jó. Ez részben ugyan igaz, de nehézségek bizony még a legőszintébb szerelmeknél is adódnak. Ám ez nem feltétlenül probléma, sőt, ettől igazán szép az egész. Attól, hogy bármi is történjék, jóban-rosszban kiálltok a másik mellett, támogatjátok, és ami a legfontosabb: szeretitek.

A LoveByte cuki illusztrációi pedig pontosan erre világítanak rá. Arra, hogy mit jelent a szerelem a szürke hétköznapokban. Egyrészt persze ott vannak azok a jelentéktelennek tűnő boldog pillanatok is, mikor együtt filmeztek vagy hajnalig beszélgettek, de a nehézségek is, mikor ugyanúgy törődtök a másikkal, ha beteg, ha rosszkedve van, vagy ha csak simán bal lábbal kelt fel.

A szerelem az… mikor együtt híztok el

Forrás:
Facebook/ LoveByte

…mikor mosolyogtok, ha üzenetet kaptok tőle

Forrás:
Facebook/ LoveByte

…mikor ápoljátok, ha beteg

Forrás:
Facebook/ LoveByte

…mikor boldogan ébredtek fel mellette

Forrás:
Facebook/ LoveByte

…mikor mellettetek van, ha rossz a kedvetek

Forrás:
Facebook/ LoveByte

…mikor azt mondjátok, „szeretlek” a legváratlanabb helyzetekben

Forrás:
Facebook/ LoveByte

A további cuki illusztrációkat ide kattintva megnézhetitek!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.