Egyéb kategória

A Gangnam Style csak bemelegítés – ismerjétek meg a világ legszínesebb zenei műfaját!

Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, európaiként nem igazán hallgatunk ázsiai zenét. A hazai rádiókból is főként az amerikai, angol vagy magyar előadók dalai szólnak, de az interneten mi is elsősorban ezekre keresünk rá. Pedig nem csak belőlük áll a popszakma! A legérdekesebb előadókat például érdemes tőlünk több ezer kilométerre keresgélni! Utazzatok velem a messzi Dél-Koreába, és ismerjük meg együtt a semmihez nem hasonlítható K-pop világát!
vous - 2016.02.18.
A Gangnam Style csak bemelegítés – ismerjétek meg a világ legszínesebb zenei műfaját!

Ázsia csodálatos hely: az emberek, a kultúra, a szokások annyira különböznek a mi világunktól, hogy például az ottani zenét lehetetlen lenne összehasonlítani a nyugati előadók dalaival. Nem is kell. A VOUS-n a nap témája: Miért éppen… Dél-Korea? Ehhez kapcsolódóan mutatom meg a mára Dél-Korea egyik védjegyének számító zenei irányzatot, ami egyre nagyobb utat tör magának a nemzetközi piacon is, vagyis a K-popot.

De először is: mi az a K-pop?

Forrás:
AFP / Europress Fotóügynökség

A K-pop a koreai popzene rövidítése, amelynek szülőhazája Dél-Korea. A főleg elektronikus, hiphop, pop, rock és R&B zenei stílusokban tevékenykedő előadókra nagy hatással volt az amerikai popkultúra, de egészen 1992-ig nem tudtak igazán betörni a mainstream világába.

Ekkor azonban megjelent a színen a Seo Taiji and Boys nevű együttes, és minden megváltozott.

A K-pop új értelmet nyert, egyre jobban igazodtak a nyugati stílusokhoz, ezáltal pedig az amerikai és európai producerek is felfigyeltek rájuk. És ha már az együtteseket említettem, érdekesség, hogy a műfaj javarészt fiúcsapatokból és lánybandákból áll, de azért a szólóelőadókat sem kell félteni, gondoljunk csak a pár éve óriásit robbantó PSY-ra.

De miért olyan különlegesek?

Az országban és annak környezetében a K-pop sztárjai igazi ikonoknak számítanak, és hihetetlenül nagy rajongás veszi őket körbe. Mivel mindenki rájuk akar hasonlítani, így a divat világában is óriási befolyásuk van, de ne higgyétek azt, hogy a párizsi eleganciát és sikket képviselik, sőt!

Minden, ami színes, túldíszített, csillogó, az náluk alapkellék, de meglepő módon például a tajvani rajongók még a bőrük fehérítését is bevállalják, csak hogy úgy nézzenek ki, mint legnagyobb kedvenceik.

Azzal is kitűnnek, hogy kicsit furcsa módon, az angol és a koreai szövegek vegyítésével énekelnek, valamint a hangzásvilág sem egészen olyan, mint amiket mi megszoktunk.

Forrás:
AFP / Europress Fotóügynökség

De még mielőtt a végére érnék a cikknek, el kell árulnom valamit: írás előtt teljesen analfabétának éreztem magam a témához, hírből hallottam a K-popról, de nem igazán tudtam róla semmit. Emiatt is fordultam az egyik egyetemi szaktársamhoz, aki viszont óriási rajongó, és rengeteg érdekességet mesélt erről a világról.

A K-pop Magyarországon

Dorka elárulta, hogy Magyarországon is egyre több szimpatizánsa akad a műfajnak, sőt, az ottani előadók is kezdik felfedezni, hogy Budapest mennyire fantasztikus hely, és egyre több koncertet szerveznek ide.

2014-ben például a Teen Top és a VIXX látogatott el hozzánk, tavaly pedig a Boys Republic adott koncertet a hazai rajongóknak. Mivel itt egy nem túl nagy, de mégis összetartó rajongói közösségről beszélünk, ezért szoktak találkozókat is szervezni, ahol nemcsak beszélgetnek kedvenceikről, hanem sok érdekes programon is részt vesznek, de erről Dorka tud egy kicsit bővebben mesélni:

„Nemrég volt a BTS nevű csapatnak egy rajongói találkozója, amit a Koreai Kulturális Központban rendeztek, és amin megjelent körülbelül 120 rajongó. Az eseményt a MAG, Magyar Army Group szervezte (a nevük onnan ered, hogy a BTS/Bangtan Boys rajongóinak a neve ARMY).

A találkozón voltak táncos és énekes fellépők, név szerint: B-Team, YongYoja, UHS–United Hungarian Squad. A fellépések után a fiúk egyik DVD-jét adták le. Volt egy kiállítás rajongók által készített rajzokból, illetve poszterekből, fényképekből, és a rajongók által készített rajzokra lehetett szavazni.

Egy asztalra kirakták a csapat eddig megjelent albumait és fotókönyveit, hogy a rajongók megnézegethessék őket, majd a rendezvény végén 100 db héliumos lufira kötött pillangót engedtünk fel az égbe.

Forrás:
AFP / Europress Fotóügynökség

Azért pillangót, mert a BTS legutóbbi kiadásának koncepciója a pillangó volt. Az esemény alatt volt egy könyv, amibe az ARMY-k üzeneteket írhattak, és azt a könyvet eljuttatják a fiúknak!”

És mit tehet az, aki nem jut el a rajongói találkozókra vagy az itt szervezett koncertekre, de mégis ilyen közegben szeretne lenni?

Szerencsére Budapest éjszakai élete is egyre jobban próbál minden igényt kielégíteni, így például a K-pop rajongóinak is szerveznek bulikat. Ha érdekel titeket ez a zenei műfaj és kultúra, akkor mindenképp látogassatok el a Kék Yuk nevű helyre, ahol minden hónap utolsó hétvégéjén egy úgynevezett Nippon Groove buliban tombolhatjátok ki magatokat kedvenceitek slágereire.

A kevésbé bulizós fajtáknak pedig ajánlom a Bubu Bubble Tea nevű beülős helyet, ahol nemcsak fantasztikus italokkal, de koreai zenével is várnak.

Na, ki kapott kedvet egy kis dél-koreai zenéhez? 🙂

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.