Gyerekként mindent máshogy láttunk, minden mást jelentett. A kanapé hegy volt, a szőnyeg a láva, a párnakupac menedék, anya szava pedig szent és sérthetetlen.
Emlékszem, mindig máshogy értettem, amiről a szüleim beszéltek. És vannak olyan mondatok, amik nagyon megmaradtak bennem. Néhány rossz érzéssel tölt el, másokon most már jókat nevetünk, de a lényeg ugyanaz: a szavaknak minden esetben erejük van.
Azt a saját bőrünkön is tapasztaljuk, hogy mennyire rossz, ha valaki sértő szavakkal illet minket. És van, hogy nem is gondoljuk komolyan, amit mondunk, mégis olyan csúszik ki a szánkon, ami a másik félnek maradandó fájdalmat okoz. Egy gyereknél ugyanez a helyzet.
Az utcán sétálva, a buszon ülve rengeteg ilyen helyzettel találkozhatunk. A gyerek rosszalkodik, a szülő pedig próbál fegyelmezni. Addig fajul a dolog, mígnem lehorgasztott, szomorú arccal tudomásul veszi a kicsi, hogy igenis ő rossz, ő borzalmas és szégyellnie kell magát. Pedig az igazság egészen más, amit nem ezekkel a szavakkal kell a gyerek tudtára adni.
Nem a gyerek rossz vagy szörnyű, hanem a viselkedése! Nagyon fontos, hogy a gyerekek is pontosan értsék ezt a különbséget, különben ezek a szavak súlyos hatással lehetnek az önértékelésükre és a jövőjükre nézve.
