Egyéb kategória

Most már biztos: a szüleitek hibája a korai őszülés

Ha reggelente egyre több ősz hajszálat véltek felfedezni, most már biztosra vehetitek, hogy apai vagy anyai ágon is jellemző volt a korán induló folyamat.
vous - 2016.03.05.
Most már biztos: a szüleitek hibája a korai őszülés

Felfedeztek ugyanis egy gént, ami a haj őszüléséért felelős. Eddig csak azt tudták bizonyítani, hogy a haj állagát és színét hogyan befolyásolja a genetika, valamint hogy a szülőktől örököljük hajunk milyenségét.

Kiderítették azt is, hogy az európai származású embereknél több az ősz, mivel köztük több a szőke, mint az afrikai származásúak között. Több bennük az IRF4 gén, ami a melanintermelődés szabályozásával befolyásolja az őszülést és a szőke haj kialakulását.

Forrás:
pixabay

Érdekes még, hogy megállapították, ázsiai, afrikai rokonaink kevésbé őszülnek, mint mi, de erre még nem találtak konkrét magyarázatot a gének szintjén. Ám hiába minden magyarázat, még így is csak 30%-ban hibáztathatjátok a szüleiteket, a továbbiakban ugyanis főleg a stressz okolható a korai őszülésért.

Akárhogy is, szerintem az ősz haj tud szép lenni, ne bántsátok, inkább harcoljatok természetes módszerekkel ellene, mint drasztikus beavatkozásokkal. Különben is, eggyel több ok, hogy szőkére váltsatok, ami már csak azért is jó dolog, mert a fonatok sokkal szebbek a világos hajban!

Ajánlott cikkek