Egyéb kategória

Magyar összefogás indult a nők és férfiak egyenlő esélyeiért

Magyarországon minden harmadik nő úgy érzi, nem egyenlőek a lehetőségeik a férfikollégáikkal. Idén végre a cégek nyilvánossá teszik azt, milyen intézkedéseket hoznak azért, hogy ezen változtassanak és ugyanolyan esélyeket biztosítsanak mindkét nem számára a munkahelyeken.

vous - 2016.03.09.
Magyar összefogás indult a nők és férfiak egyenlő esélyeiért

Hazánkban minden harmadik nő gondolja úgy, hogy sem a karrierlehetőségek, sem a fizetésük terén nem kezelik ugyanúgy őket, mint férfikollégáikat – derül ki a Nyitottak vagyunk felméréséből. Bár általános jelenség, hogy az egyenlőtlenség jelenlétét a férfiak kevésbé érzékelik, Magyarországon mégis már minden negyedik férfi egyetért azzal, hogy nők és férfiak nem jutnak ugyanolyan esélyekhez a munkahelyeken.

Eközben nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy nemcsak a női és férfidolgozóknak lenne jobb, de sikeresebbek is azok a sokszínű szervezetek, ahol változatos összetételű csapatok dolgoznak, melyekben nők és férfiak hasonló arányban vannak jelen.

Forrás:
iStock

A Nyitottak vagyunk kezdeményezésnek hála, Magyarországon most többek között az Auchan, a BP és a Prezi adatait is nyilvánosságra hozták, amik megmutatják, hogy milyen a nők és a férfiak aránya náluk. Az első nyilvános vállalásokat és sokszínűségi mutatókat nőnapon tették közzé, az akcióhoz a közösségi kezdeményezés oldalán egész évben lehet csatlakozni.

Céljuk a női vezetők számának növelése, a részmunkaidős és távmunkában végezhető állások számának emelése, a fizetéskülönbségek feltárása – ha létezik –, csökkentése.

Azokat várják, akik másokat csak a tetteik ésa teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül a nemükre vagy bármi másra.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.