Egyéb kategória

Uberrel rendeltünk kutyát, és újra gyerekek lettünk

Szupercuki funkcióval bővült egy nap erejéig az Uber. Nemcsak autót, de kutyát is rendelhettek magatoknak negyed órára. Mi, VOUS-lányok összekötöttük a kellemest a hasznossal: pihenőt tartottunk a szerkesztőségben – és ezzel menhelyeket támogattunk.

vous - 2016.03.10.
Uberrel rendeltünk kutyát, és újra gyerekek lettünk

Már előre rákészültünk az akcióra: déltől vált elérhetővé a funkció, mi viszont már 11:55-től beizzítottuk a telefonjainkat. Déltől felváltva bámultuk az appot: sajnos mindannyiunk telefonja azt írta, épp nincs elérhető kiskutya.

Az UberPUPPIES azzal a céllal vált elérhetővé egy délutánra, hogy felhívja a figyelmet a menhelyen élő kutyákra és az örökbefogadás fontosságára.

Nem csoda, hogy sokáig kellett várnunk, mire sorra kerültünk a rendszerben, hiszen a létező legjobb adománygyűjtő tervvel álltak elő: az alkalmazással 3000 Ft ellenében bárki rendelhet egy szőrös szeretetgombócot egy 15 perces stresszűző terápiára. A lelkesedésünk és lankadatlan kitartásunk meghozta az eredményét: végül mi is tudtunk terápiás kutyust rendelni.

Amikor a rendszer kiírta, hogy a sofőr fogadta a kérésünket, és Panka, a golden retriever úton van felénk, olyan üdvrivalgás tört ki a szerkesztőségben, mintha épp azt tudtuk volna meg, hogy elmegyünk közösen egy Srí Lanka-i csapatépítésre.

Amikor Panka megérkezett hozzánk, mindannyian újra 6 évesek lettünk. Pár perccel korábban még mindenki a leadási határidők miatt aggódott és sietve végezte a dolgát, a kutya érkezésekor viszont ez teljesen elpárolgott a levegőből. Kaptunk 15 perc nyugalmat – és ez nem túlzás.

Forrás:
Kerepeczki Anna

A kutya trénere, Anna elárulta, hogy a mai gyűjtés során 6 olyan kutya van úton, akik a Tükör módszer segítségével lettek kiképezve. Panka egyébként nem a szó klasszikus értelmében véve vett terápiás kutya, hanem viselkedésproblémákkal küzdő más kutyáknak segít. Az adományokkal a felhasználók az Etyeki Állatvédők Egyesületét, a Kóborka Menhelyet, a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesületet és a Noé Állatotthont támogatják.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Mint mondta – és ahogy azt mi is tapasztaltuk a délután folyamán – óriási az érdeklődés, folyamatosan úton vannak. Ennek köszönhetően a kezdeményezést is meghosszabbították, így még este 18:00-ig ti is rendelhettek terápiás kutyát magatokhoz. Mi már kipróbáltuk, és csak ajánlani tudjuk! Segíteni és közben feltöltődni a világ legjobb dolga!

Forrás:
Kerepeczki Anna
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.