Egyéb kategória

Ki fogtok készülni a párizsi divathét legnagyobb bakijától

A divatbemutatók célja a meghökkentés és a figyelemfelkeltés. Nos, e kettő alól az idei őszi/téli kollekció sem lóg ki. A francia divatgyár, a Balenciaga megvalósította minden nő álmát. Olyan táskát alkottak, amely a bevásárláshoz is tökéletes. Csak épp a külsőt illetően lőttek mellé.

vous - 2016.03.11.
Ki fogtok készülni a párizsi divathét legnagyobb bakijától

A Louis Vuitton kreatív igazgatója, Marc Jacobs tíz éve olyan táskát rittyentett a nagyérdemű elé, amitől mindenkinek leesett az álla. Ha nem emlékeznétek, akkor segítünk felfrissíteni a rémálmot: a „táska” olyan volt, amit itthon „mamaszatyornak” szoktak becézni. Műanyag, hatalmas és a világ összes dinnyéje belefér.

Az akkor bemutatott darabot többen a kínai munkások által előszeretettel hordott példányhoz hasonlították. Az már csak hab a tortán, hogy a francia divatház portékáját volt, hogy közel 168.000 forintért árulták, miközben ami megihlette az potom 1400-at ért.

A történelem ismétli önmagát. Hiszen a 2016/2017-es párizsi divathéten ijesztően hasonló bakit vétett egy másik francia cég. A Balenciaga legújabb színes-szagos, na jó, nem, de extrém méretű csíkos kreációja sokakban déjà vu érzést keltett. Az új kollekciót most egy Thaiföldön népszerű „szivárvány-szatyorral” azonosították. A kistestvérről tudni kell, hogy átszámítva körülbelül 280 forintba kerül, és igen kedvelt a thai piacokon.

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.