Az ELLE magazin kampánya, aminek kedvéért Lilu megszabadult a ruháitól, alapvetően építő jellegű: elmagyarázza, hogy a közhiedelemmel ellentétben a feminizmus nem a férfiak ellen, hanem a nőkért – és természetesen a férfiakért is – van. Rávilágít arra, hogy a nemi szerepek társadalmi konstrukciók, amelyekben nem kötelező hinnünk, a nőiség pedig több dimenzióban is megélhető, teljesen fölösleges princípiumokra szűkíteni azt.
Kifejti, hogy hiába hiszik sokan, hogy a jogi egyenlőség alapvető feltételeinek alkotmányba iktatásával a feminizmus létjogosultsága a fejlett világban voltaképpen megszűnt, a gyakorlatban a nők dollárra ma is hetvenöt cent, a legfejlettebb országokban is több időt töltenek házimunkával, mint a férfiak, miközben a szexizmus napi szinten része az életüknek. Bombera Krisztina, Szamosi Zsófia, Péterfy Bori, Winkler Nóra, Bánfalvi Eszter, Marge, Juronics Tamás, Al Ghaoui Hesna, Odett, Vitáris Iván, Bódis Kriszta összességében véve értelmesen fogalmazza meg gondolatait a témában, és végre senki sem esik abba a hibába, hogy „nem vagyok feminista, de”, aztán persze mindent elmond arról, hogy szerinte a nők is ugyanúgy emberek, mint a férfiak, ezért természetesen azonos jogok és lehetőségek illetik őket, amiről beszélni kell.
Az én testem, az én döntésem
A képsorokat felvezető pucér Lilu láthatóan csúcsformában van, mellét az „AZ ÉN TESTEM”, szemérmét az „AZ ÉN DÖNTÉSEM” felirat takarja csupán. Fő üzenete – „vállald őszintén magad és a tested – mert az csak a tiéd” – kétségkívül építő, bár tény, hogy öndefiníciójából egy privilegizált, jó családból származó, sokszorosan támogatott, kitűnően férjhez ment, modern szépségideálnak tökéletesen megfelelő nő finom gőgje is kirajzolódik.
„Szeretem magam irányítani az életemet és szeretek ragaszkodni az elveimhez és az elképzeléseimhez. Ha ezt feminizmusnak lehet nevezni, akkor nevezzenek feministának, de nekem ez inkább az individuum szabadságáról szó, mintsem a nemek közötti különbségekről. Olyan családban nőttem fel, amelyben alapelv volt, hogy mindenki a maga útját járhatja” – indít. „A munkámban gyakorlatilag nem létezik a nemem – csak arra figyelek, ami számít: a teljesítményemre” – teszi hozzá. Ezután az önelfogadás, a test felvállalásának fontosságáról beszél.
Ám mégis hogyan fogadta ezt a magyar média és miként áll a meztelenkedéshez a feminizmus? A cikk folytatását és a kérdésekre a választ itt elolvashatjátok!
