Egyéb kategória

Varrógép papírdobozokból – Így foglaljátok le a gyerkőcöket otthon, esőben

5 egyszerű játék, amivel esős időben is lefoglalhatod a négy fal közé szorult lurkókat. Alkossatok és játsszatok együtt!

vous - 2016.04.03.
Varrógép papírdobozokból – Így foglaljátok le a gyerkőcöket otthon, esőben

Nincs is annál rosszabb, mint amikor kint napokig szakad az eső. Már az első nap után úgy érzitek, a fejetek tetejére állhattok, akkor sem tudjátok lefoglalni a gyerekeket. Na, ilyenkor jó, ha DIY játékkészítésbe fogtok! Egyrészt azzal is telik az idő, míg együtt megcsináljátok a játékot, már maga az alkotás szuper közös program, másrészt pedig az új játék varázsa biztosan szerez pár nyugodt órát… akarom mondani percet!

Farm kartonból

Nem is hinnénk, hogy két kartonból készült csíkból milyen szuper játék készíthető.

  • Először is fogjatok két egyforma, vastag kartont.
  • Ezután vágjátok be mindkettőt a hosszabbik oldala mentén a közepénél, de csak félig.
  • Az egyikre vágjatok ajtót is, majd hívjátok segítségül a gyerekeket, rajzoljanak fákat, bokrokat és virágokat a kartonra.
  • Végezetül a két bevágásnál illesszétek össze a két csíkot, és már kész is a kereszt alakú, vidám karám, ahol a műanyag állatok otthonra lelnek.

Garázs WC-papír-gurigából

A papírtörlő és a WC-papír gurigájából egyszerűen kreálhatunk többszintes parkolóházat matchboxoknak.

  • Fogjatok egy cipősdobozt, és míg melegszik a ragasztópisztoly, próbáljátok bele, hány oszlopban, milyen magasan tudjátok telerakni a gurigákkal.
  • Ha megvan, akkor szedjétek ki őket, nyomjatok rájuk ragasztót, és szépen sorban ragasszátok bele a cipősdobozba.
  • A doboz tetejére akár egy garázs feliratot is készíthettek kartonból.

Varrógép papírdobozokból

Forrás:
Séllei Lilla

A kislányotok már be se fér a szobájába a sok játéktól, de kitalálja, hogy neki játék varrógép kell? Ahelyett, hogy megvennétek az egy pár nap után a sarokban landoló, újabb műanyag vackot, készítsetek dobozokból. Ehhez többméretű, téglalap alakú dobozra lesz szükségetek, de ne essetek pánikba, nézzetek körül a kamrában!

  • A dobozokat csomagoljátok be fehér papírba, majd ahogyan a varrógépforma megkívánja, ragasszátok őket össze ragasztópisztollyal.
  • A gombokat és tekerőket pedig utolsó lépésként filccel rajzoljátok meg.

Horgászkészlet papírpohárból

Forrás:
Séllei Lilla

A kisfiúk általában szeretnek horgászni, de ha nem szeretnétek bolti készletet venni vagy egy mágneses horgászkészlettel bíbelődni, akkor most nagyon figyeljetek!

  • Vegyetek pár darab papírpoharat, adjatok a gyerek kezébe kék filceket, és kérjétek meg, rajzoljon rájuk halakat.
  • Ezután fúrjatok lyukakat a poharak aljába, fűzzetek bele hurokkal ellátott madzagot.
  • Egy hurkapálcára rögzítsetek madzagot, a végére pedig horognak egy gemkapcsot. Készen is vannak a kifogásra váró halak és a horgászbot.

Én még egy nagy méretű papírra kék hullámokat is rajzoltam a gyerekkel, az lett a tó.

Korona papírtányérból

Forrás:
Séllei Lilla

A lányok imádnak hercegnőset játszani – készítsetek hát egyedi koronát! Nem lesz másra szükségetek, mint egy kerek papírtányérra és egy sniccerre.

  • Vágjátok be csillag alakzatban a tányér közepét, így felvéve kiállnak majd a bevágott háromszögek.
  • Ezzel kész is vagytok a feladat rátok eső részével, innentől engedjétek át a munkát a lányoknak.

Nyugodjatok meg, a lányotok biztosan tudja, milyen filccel, csillámos tollal vagy éppen dekortapasszal akarja díszíteni fenséges fejfedőjét.

Forrás:
Séllei Lilla

Ha még több DIY tippet szeretnétek ellesni tőlem, látogassátok meg a blogomat, ahol más szuper anyukás bejegyzésekkel is találkozhattok!

Ajánlott cikkek