„Néha reggel anyámat látom a tükörben” – A VOUS-lányok 30 évet repültek az időben

„Néha reggel anyámat látom a tükörben” – A VOUS-lányok 30 évet repültek az időben

Jó szokásunkhoz híven mi, VOUS-lányok mindig kitalálunk valamit. Ezúttal A múlt nyomában témájú napunkon úgy döntöttünk, visszarepülünk az időben, egyenesen édesanyáink fiatalságáig. Hogy mire gondolunk? Nézzétek meg!

Előkaptuk kedvenc fotóinkat anyuról, hogy aztán mi is úgy pózoljunk, mint ők évtizedekkel ezelőtt. Nem volt mindannyiunknak könnyű dolga, egy-egy frizura akár félnapos elkészítést igényelhetett volna. A fények sem mindig kedveztek nekünk, ugyanúgy, mint 20-30 évvel ezelőtt, de a hasonlóság közöttünk ezek nélkül is szembetűnő. Lássuk, kinek melyik kép áll a legközelebb a szívéhez, és miért!

Hámori Zsófia, a VOUS fotósa

A fotózás számomra eszköz. Minek az eszköze? A kapcsolatok megragadásáé. Az hajt előre, hogy megismerjem az emberek egyedi történeteit és sokszínűségüket. Mi a szép a fotózásban számomra? Az, hogy ezt meg is mutathatom. Egy jó fényképhez szerintem egyedül őszinteségre van szükség. Fotóriporteri képesítésemet a Ringier Oktatási Központban, diplomámat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vizuális kommunikáció szakirányán szereztem. Dolgoztam több print és online magazinnak, stúdióban öt éve fényképezek.

Eszter

Eszter édesanyjáról 1979-ben készült a fotó. Az akkori udvarlója vitte el egy fotós ismerőséhez. A sminket ő maga készítette, nem volt sok macera. Opera szempillafesték, szemhéjpúder és rúzs. A frizuránál azért besegített egy jó fodrász is. Nem szerette, és a mai napig nem szereti, ha fotózzák. Eszter meglepődött, amikor először látta az anyukáját ezeken a fotókon.

„Gyerekként láttam először ezeket a képeket, és rácsodálkoztam - ahogy szerintem sok kisgyerek teszi -, hogy mennyire gyönyörű (volt) az anyukája fiatalon. De leginkább arra, hogy egyáltalán volt fiatal. Anyu ezeken a képeken nagyon színésznős, gyönyörű. Sokszor hallottam már az ismerőseitől, hogy hasonlítunk egymásra, de ezeken a fotókon nem jön ki. Azt gondolom, inkább gesztusokra, mimikákra vagy a hangunkra jellemző, hogy hasonlít.”

Forrás:
Hámori Zsófia

Nóri

Nóri anyukáját 1983-ban kapták lencsevégre a fővárosi állatkertben. Nórinak könnyű volt a dolga, ami az öltözéket illeti: „Anyukám ma is és 30 évvel ezelőtt is szupertrendi volt. A fiatalkori képén egy oversized blézerben és egy csíkos felsőben pózol, és mint tudjuk, a nagy méretű, bő ruhadarabok és a csíkok ma is épp fénykorukat élik. Így nem is kellett a szekrény mélyére nyúlnom, hogy hasonló darabokat találjak. A végeredményt imádom, habár frufrum nincs, szerintem mintha két tojás nézne vissza a képről, és én erre nagyon büszke vagyok!”

Forrás:
Hámori Zsófia

Sophie

Sophie anyukáját 1977-ben kapták lencsevégre Algériában, amikor egy évvel volt fiatalabb annál, mint amennyi idős most Sophie: „A vicc az, hogy talán ez a képpár az, amin a legkevésbé hasonlítunk egymásra, mert igazából néha, reggel, mikor tükörbe nézek, anyámat látom. Talán azért választottam ezt a képet, mert abszolút átérzem az ő akkori hangulatát, és szerintem pontosan így grimaszolnék én is, ha egyszer csak a sivatag közepén lennék.”

Forrás:
Hámori Zsófia

A VOUS-lányok mindig alkotnak

A VOUS-lányoknak nem ez az első, hogy különböző képeken pózolnak. Korábban már megmutatták, hogyan festenének Marilyn Monroe jellegzetes pózaiban, megnézték, miben hasonlítanak leginkább Barbie-ra, és idén az Oscar-gálára is eljutottak!