Ha egy elektromos rendszer túl nagy terhelés alá kerül, az áramkört megszakító berendezés kivágja a biztosítékot, vagyis mindent lezár. Az emberi idegrendszer is hasonlóképp működik: amikor túl nagy terhelés éri, szintén zárolja magát, és csupán az alapvető funkciókat teljesíti, amelyek a túléléshez szükségesek.

„Egészen elképesztő még most is, ahogy évekkel később belegondolok, de amikor hazaértem a munkából és kerestem a férjemet, többször is elmentem a… a felakasztott holtteste mellett, míg tudatosodott bennem, hogy mit látok, mi is történt” – mondja a 31 éves Anna, aki három évvel ezelőtt veszítette el a párját. A férfi több súlyos mentális betegséggel is küzdött, együtt harcoltak, hogy újra átlagos életet élhessen.

Forrás:

iStock

Egy ilyen trauma hatására szakértők szerint az ember átmenetileg intellektuális képességei 50–90 százalékát elveszíti: ez az oka annak, hogy

Ebben a szakaszban a traumát átélt ember semmit sem érez, spirituálisan képtelen kapcsolódni. Különösen érdekes, hogy a fizikai érzékelés finomságai is megszűnnek a kezdeti szakaszban: még a krónikus fájdalmak is elmúlnak, s csak később térnek vissza.

„Először egész jól voltam. Ahogy a kezdeti zsibbadtság lecsengett, ordítottam, sírtam, de így visszatekintve, hónapokig egész jól voltam összességében. Lekötött, hogy mindig intézni kellett valamit: a temetést, a tort, a férjem hagyatékát, az emlékestet, a közös dolgainkat… – meséli Anna.

– Hónapokkal később omlottam csak össze, és az igazi mélypont egy évvel a halála után jött el.

Ez egy igen gyakori jelenség: a trauma kezdeti szakasza után ugyan visszatérnek alapvető funkciók, de ilyenkor az ember rengeteg énvédelmi mechanizmust alkalmaz, hogy ne omoljon össze: a munkába menekül, hogy elvonja a figyelmét, racionalizálja az érzéseit, hogy eltávolítsa azokat magától, elszigetelődik a többi embertől, hogy ne kelljen a történtekről beszélni…

A környezet ilyenkor abban segíthet, hogy nem hagyja magára a traumát átélt embert. Hasznos, ha beszél az érzéseiről. Sokat, amennyit és amennyiszer csak tud. Ezzel is oldódik benne a feszültség, és feldolgozásközeli állapotba kerül a gyász. (Gyászfolyamatról természetesen nemcsak halál esetében beszélünk, de egy csúnya válás, elbocsátás is kiválthatja azt.) A beszéd mellett/helyett a festés, a rajzolás, az írás és más kreatív tevékenység is rengeteget segíthet.

A művészet gyógyító hatása

A művészet kimozdít, a katarzis felszabadít. A festéssel papírra kerülő érzésekkel szembesülni tudunk, ami után könnyebb beszélni róluk, ráadásul ami egyszer kikerült, azt könnyebb kint is tartani. A művészetterápia segítségével megszabadulhatunk elakadásainktól, és elindulhatunk a gyógyulás útján.

A művészetterápia hazai megteremtőjével, dr. Antalfai Márta klinikai szakpszichológussal készült interjúnkat itt olvashatjátok el.

Az előző fázisban az érzések már visszatértek, feldolgozásuk megkezdődött. Sokaknak ilyenkor segít, ha visszatérnek a trauma helyszínére, hogy – most már egy bizonyos érzelmi távolságból – átlássák a történtek realitását, és ezzel racionalizálják a traumát, ami nemritkán egészen más, szürreális formában van jelen az álmaikban, emlékeikben. Persze ez sem mindenki számára megoldás: vannak, akik semmilyen formában nem akarnak, tudnak visszatérni a helyszínre.

A természeti katasztrófát átéltek gyakran a többi túlélőt segítik, vért adnak, önkénteskednek, a háborúból menekülők előadást tartanak, kiállnak történetükkel a nyilvánosság elé, a szerettüket brutális körülmények között elveszítők pedig az elhunyt hagyatékát ápolják, emlékestet szerveznek. Sokszor apró gesztusokról van csupán szó, ezek a lépések azonban segítenek, hogy újra hasznosnak érezze magát a traumát átélt ember, a közösség részének, és közben átélje azt, hogy van hatalma irányítani bizonyos eseményeket, ami képes lehet változást hozni.

„Ebben a fázisban már tudtam, hogy terápiás segítségre van szükségem. Az érzések visszatértek, de nem tudtam mit kezdeni velük, a beszéd nem segített. Tettem konstruktív lépéseket is, de még mindig mélyponton voltam – mesélte Anna.

– Előfordult, hogy hat-hét órán át nem tudtam abbahagyni a sírást, és a végén elveszítettem az eszméletemet a kimerültségtől.

Akkor hallottam az EMDR-terápiáról, ami a poszttraumatikus stressz szindróma feldolgozásában segít. A módszer szerint a súlyos trauma változásokat okoz az agyban, és ezt kell feloldani” – emlékezik Anna.

A gyönyörű fiatal nő ebben az időszakban több mint 15 kilót fogyott, és képtelen volt néhány percnél hosszabb ideig koncentrálni bármire is, ezért dolgozni sem tudott.

„Korábban nagyon szerettem zongorázni. Képzett zenész vagyok, de a trauma utáni évben valami történt: az ujjgyakorlatok és a kottaolvasás sem ment úgy, mint régen, pedig ezek a mindennapjaimhoz tartoztak. Az EMDR-terápia hatására aztán lassan visszatértek ezek az átmenetileg elveszített képességek.

Kiderült, hogy egy súlyos trauma nemcsak kivágja a biztosítékot egy kis időre, de gyakran hosszú távú agyi változást is előidéz. Az EMDR-módszert kimondottan háborús veteránok poszttraumás stressz szindrómájának kezelésére fejlesztették ki, de más típusú traumatikus élmények feldolgozásában is segít” – teszi hozzá.

A fentiek talán megijesztik a legtöbbünket, ezért itt egy enyhülést adó tény: krízishelyzetben – a kezdeti nehéz szakaszokat követően – az ember gyorsabban tanul és könnyebben alkalmazkodik. Ez a szervezet túlélőképességét mutatja, de egyúttal azt is jelenti, hogy a súlyos traumát átélt ember idővel erősebb, magabiztosabb lesz, és a feldolgozást követően sokat tud tenni azért, hogy pozitív változások következzenek be.

Gondoljunk csak Malála Júszafzaira, akit 14 évesen fejbe lőttek a tálibok Pakisztánban, mert lány létére az oktatás fontosságáról mert blogolni. Malála ma a lányok oktatásának legfőbb előremozdítója, Nobel-díjas emberjogi aktivista.

Emlékezzünk Seres Barbarára, akit annak kapcsán ismertünk meg, hogy párja kidobta az ablakon féléves kisfiukat, majd maga is utánaugrott. Barbara ma sokat tesz a családon belüli erőszak és a társadalmi igazságtalanságok ellen, és egy kislány édesanyjaként újra teljes életet él.

De ott van Péterfy-Novák Éva is, az Egyasszony című sikerkönyv szerzője, akinek egy traumatikus szülést követően kislánya maradandó károsodást szenvedett. Zsuzsit egy bántalmazó kapcsolatban nevelte, a kislány végül meghalt, de Éva szintén új életet tudott kezdeni, és ma már sikeres, boldog ember, aki példájával nőknek és férfiaknak egyaránt erőt ad.

„A traumatikus élmény a lélek csonttörése. Ha vállaljuk a gyógyulás nehéz folyamatát, a felépülést követően erősebbek, teljesebbek, magabiztosabbak leszünk. Ha azonban ez nem történik meg, a csontok rosszul forrnak össze, és később is fájdalmat okoznak, ami súlyosan gyengíti az embert” – Annának ezt a terapeutája mondta, komoly szakirodalomból és sok-sok év tapasztalataiból merítve.