Már megszokhattuk, hogy az összes női- és divatmagazin címlapján gyönyörű, szinte hibátlan, de legfőképpen fiatal lányok szerepelnek. Igen ám, de most a Vogue bebizonyította, hogy a kor előrehaladtával is lehet egy nő gyönyörű és kelendő. Ismerjétek meg a 100 éves hölgyet, aki modellt állt nekik!

Sokszor álmodoztunk arról kislányként, hogy egyszer majd ott fogunk szerepelni egy híres újság címlapján. A legtöbbször azonban nem jutunk ilyen lehetőséghez az élet során, pedig úgy tűnik, nem szabadna olyan hamar feladnunk az álmainkat. Hiszen akárhány évesek is vagyunk, az igazi szépség mindig ott lesz bennünk, és csak idő kérdése, mikor látják meg ezt mások is. A tökéletes példa erre Bo Gilbert!
A szóban forgó hölgy a Harvey Nichols divatmárka május 5-én megjelenő magazinjának lesz az egyik fő modellje. Bóról tudni kell, hogy egyébként teljesen átlagos életet él a mindennapokban, egy idősek otthonában él Birminghamban – tudhatjuk meg a Mashable oldaláról.
A rózsaszínben úszó divatkampány képein nem is akármilyen szettben szerepel, hiszen a legnagyobb márkák darabjait vehette fel. A fotón Valentino szemüveget, Victoria Beckham által tervezett felsőt, egy Dries Van Noten kabátot, Céline cipőt, Lanvin nyakláncot és egy The Row nadrágot visel. Nem kicsit irigykedünk!
A kampány célja tulajdonképpen az volt, hogy ráébressze az embereket arra, a divat nem korhoz kötött, nem csak fiatal lányok lehetnek a címlapokon. És természetesen közrejátszik a Vogue századi születésnapja is.
Olyan dolgokat teszek, amiket úgy gondolom, más emberek nem igazán tennének meg az én koromban.
– nyilatkozta Bo Gilbert.
Íme, a kampányvideó, melyben mindannyian megcsodálhatjuk a gyönyörű modellt:
Szerintetek is csodás modell az idős hölgy?