Egyéb kategória

Dobjatok el mindent: megérkezett a pénisz-színező!

Gyerekkorunk egyik nagy kedvence a színező volt, ez vitathatatlan. Én órákig el tudtam bíbelődni egy házikó, virágos rét vagy éppen egy óriási cicalány színezgetésével. Most viszont, hogy felnőttünk, már egészen más mintákat szánnak nekünk a színezőkben: egészen konkrétan péniszeket.
vous - 2016.05.04.
Dobjatok el mindent: megérkezett a pénisz-színező!

Megszületett a Pen15 Club című kifestőkönyv, amiben csak és kizárólag péniszek vannak – írja a Glamour. A címet a gimis évek ihlették, hiszen akkoriban jó páran firkantottunk péniszeket a füzetünkbe vagy a padokra. Az alkotók, Jen és Mira azt mondták, hogy a munkájukból, vagyis az építészetből inspirálódtak.

Sok épület olyan, mint egy üveg- és acélerekció. Ezeket látva akarva-akaratlanul mindenfélébe bele tudjuk képzelni a péniszeket és vaginákat.

Forrás:
Pen15 Club

Így persze a vaginákat sem hagyták ki teljes mértékben a színezőből: Jen és Mira is az esélyegyenlőség hívei, így a könyvben szerepel jó néhány „csajos” meglepetés is. Azt mesélik, van néhány rejtett vagina a Pen15 könyvben, néhol apróbb, máshol nagyon kirívó.

Hajtogassatok péniszt!

Gondoltatok már arra, hogy péniszt hajtogassatok papírból? Nem, még mi sem. De olvastunk róla, hogy létezik egy Pornogami nevű könyv, amelyből mindenféle felnőtt dolgok hajtogatását lehet lépésről lépésre megtanulni. Helyettetek is kipróbáltuk! A cikket ide kattintva elolvashatjátok!

Szerintük a nevetés és a színezés is pihentető, így például egy péniszmandala pihentetőbb, mint egy normális mandala, hiszen a kuncogás elkerülhetetlen, ha az ember lánya éppen egy péniszt színezget. Sőt, ez a nőknek abban is segít, hogy jobban megismerjék a férfi nemi szervet, és ne érezzék magukat kényelmetlenül a jelenlétükben.

Hát, nekünk ez még picit sok, de ti mit gondoltok? Szerintetek jó ötlet?

Ha szeretitek a felnőtt színezőket, akkor feltétlenül próbáljátok ki a saját VOUS-színezőnket is!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.