Egyéb kategória

Tényleg létezik a szőke herceg? Lehet, hogy a szomszéd srác az piros bringán

Várjuk, várjuk – aztán lehet, hogy ő maga nem is létezik. Legalábbis nem szőke, nem herceg, és még csak lova sincsen, semmilyen színben. A köré épülő mítosz viszont annál valóságosabb: mondhatni mélyen az ösztöneinkbe írta a világfolklór.

vous - 2016.05.06.
Tényleg létezik a szőke herceg? Lehet, hogy a szomszéd srác az piros bringán

A szőke herceg mítosza

Említhetnénk a magyar népmeséket is, de a nemzetközi folklórra épülő Disney-történetek a világ szinte minden gyerekének tudattalanjába bevésődtek. Éppen ezért most vessünk egy pillantást az elmúlt évtizedek legismertebb Disney-hősnőire, a leginkább megmentésre szorulótól a legéletrevalóbbig, és persze hercegeikre, fehér lovon.

Kezdjük rögtön az elején. Csipkerózsika élete el sem kezdődött volna, ha nincs a szőke herceg fehér lovon, aki életre kelti őt, ezen nincs mit ragozni: a passzív, kiszolgáltatott, karakter nélküli nő sorsa ez, aki csak vár, vár és vár, és végül a herceg a megmentő és a jutalom egyben. Hófehérke ugyan csak története második felében zuhan álomba (legalább addig buzgón szolgálja a hét törpét), de az ébredéshez neki is egy hercegre van szüksége, aki csókjával visszahozza orcája pírját.

Hamupipőke akár az ISIS rabszolgája is lehetne, olyan elnyomásban él, de legalább tesz néhány lépést, hogy kitörjön a nyomorból: igaz, neki is egy hős megmentőre van szüksége ahhoz, hogy előrébb jusson.

Ariel, a kis hableány már izgalmasabb karakter, szenvedélyes, szemtelen és kíváncsi, de aztán mindenről lemond, amint szerelmes lesz: a hangját – értitek, a hangját, önkifejezése legfőbb eszközét! – adja fel azért, hogy együtt lehessen hercegével, szeretteitől örökre távol.

A Szépség és a szörnyeteg sztárja, Belle az első Disney-hercegnő, aki kételkedik a házasságban, de apja érdekében vállalja a fogságot, amikor a Szörny elrabolja őt. Végül aztán kiderül, hogy enyhén Stockholm-szindrómás is, mert beleszeret fogvatartójába, aki így újra szép fiatal herceggé változik, és boldogan élnek, amíg…

Forrás:
Disney

Az Aladdinból megismert Jázmin már egészen progresszív hős, hiszen szembefordul apja akaratával, sőt, még a palotából is megszökik: a gond csak az, hogy ő sem tartja a kezében a sorsát, hanem Aladdin kell neki ahhoz, hogy megmeneküljön. Aranyhaj szintén fogságban él (gyakori felállás ez a mesék világában, akár a valóságban), az elnyomás ellenére viszont elég jól feltalálja magát, még fegyvere is van: egy palacsintasütő, de az is nagy szolgálatot tesz. A többi hősnő közül kiemeli a tény, hogy végül még ő az, aki segít a megmentésére siető ifjúnak, hiszen az könnyei segítségével nyeri vissza szeme világát.

Tiana, A hercegnő és a béka kulcsfigurája ideje legjavát ugyan békaként tölti, viszont mégis ő az egyetlen Disney-csaj, aki kitalálja és sikerre viszi saját vállalkozását, és valóra váltja álmait. Tianát azért is szeretjük, mert nem arra gyúr, hogy más mentse meg őt, hanem inkább az igaz szerelmet választja egy csóró kis senki oldalán. Más kérdés, hogy végül mindketten visszaváltoznak emberré, és hetedhét országra szóló lakodalom következik, meg persze a csávóról is kiderül, hogy valójában herceg, és mesés vagyon várományosa.

disney haj

Hatalmas Disney-homályok nyomában: mit kezdett a hét törpe a drágakövekkel?

Néha már annyira elvakítanak minket a Disney-mesék, hogy nem is vesszük észre, mennyi indokolatlan és magyarázatra szoruló történés van ezekben a mesékben.

Ha magyarázatot nem is tudok adni, de lássuk, melyek azok a homályos részek a Disney-mesékből, amelyek eddig sosem derültek ki!

Az első feminista karakter, aki szakít a „szőke herceg fehér lovon” narratívával Pocahontas, aki maga menti meg a srácot, akit szeret, végül azonban nemet mond a házasságra, mert személyes történetét szeretné inkább követni: küldetése van, ami túlmutat a Kinder-Kirche-Küche háromszögön. És hát ezen a ponton elérkeztünk ahhoz az archoz, aki még Pocahontastól is nagyobb formátum: ő pedig nem más, mint Mulan.

Ő egy igazi bátor, öntudatos, határozott nő, aki szakít a tradicionális nemi szerepekkel, és sorozatosan ment meg férfiakat is, mi több, kínai nemzeti hőssé növi ki magát, akit mindenki ünnepel és tisztel a maga jogán. Végre egy igazi példakép, akit nem kell megmenteni, ugye?

Mi a baj ezzel?

Szó sincs róla, hogy ne olvassunk, nézzünk Disney-meséket, és úgy egyáltalán, kerüljük a folklórt, ami tele van hétfejű sárkányokkal és várbörtönben vesződő aranyhajú királylányokkal, akiket mindig az élelmes „legkisebb fiú” ment meg (igaz, azért Mátyás király palotájában is feltűnik „az okos lány” inspiráló karaktere, aki korának nagy filozófusa: tudjátok, hoz is ajándékot, meg nem is). A meséknek megvan a maga bája és szépsége, és a modern történetekben már a szabad, önálló, független nők is egyre inkább helyet kapnak.

A szőke herceg-narratíva viszont olyannyira befészkelte magát az ösztöneinkbe, hogy sokszor még mindig csak várjuk, várjuk, hogy a sárkányfejeket lekaszabolni vágyó, királylányt megnevettető, zord apa szívét megnyerő tökéletes férfi feltűnjön az életünkben. Elhisszük, hogy ha ő megérkezik, minden rendben lesz, életünk fénnyel és boldogsággal telítődik, a gondok egycsapásra elmúlnak, és Hencidától Boncidáig, ott, ahol a kurta farkú malac túr.

Mintha csupán egyetlen pasi volna, aki mindent visz. És amíg nem jön, nincs életünk, tehát a cél az, hogy addig is készüljünk, hogy minél jobbak – szebbek, csinosabbak, feszesebbek, karcsúbbak – legyünk, mire megérkezik.

Láttatok már férfiembert, aki azon szorongott, hogy elég kerek-e a hátsója? Ha érdekli is őket a testépítés, a többségük saját magáért izzad az edzőteremben, nem pedig azért, hogy szíve hölgye boldogan aléljon el pompás idomai láttán.

Még nagyobb baj, hogy a sugallat szerint nemcsak a szőke herceg érkezéséig nincs életünk, de mellette is csak mérsékelten, az ő viszonylatában. Nem csoda, hogy komoly iparág épül a női szépségre és örök ifjúságra, és a magazinok tele vannak abszurdabbnál abszurdabb tippekkel, hogyan váljunk még kívánatosabbá a hím számára, a Kövér Ákosok pedig ódákat zengenek princípiumokról, és arról, hogy valakihez tartozni.

Az igazság meg, jaj, ami odaát van, valami olyasmi, hogy senki sem fog minket megmenteni, amíg mi meg nem mentjük magunkat: sosem két fél, hanem mindig két egész ember találkozása lehet csak hosszú távon örömteli (és Stockholm-szindrómától mentes). Ahogyan mi sem uralkodói sarjak vagyunk, úgy potenciális társunk sem feltétlenül szőke herceg fehér lovon:

Simán lehet, hogy a szomszéd srác piros bringán, vagy éppen a kolléga, akivel véletlenül összeért a karotok ebédszünetben. Ha pedig megvan a kémia, az már (a fele) királyság.

Van, hogy a herceg álcázza magát

„Egyszer egy lány arról panaszkodott nekem, hogy letette minden rossz szokását, megtisztult és megszépült, és most várja a herceget fehér lovon, de nem jön. Megmutatta a listát, amin többszáz külső-belső tulajdonság szerepelt. Viccből megkérdeztem, hogy mit szólna ahhoz, ha én lennék a jóisten, és ideküldeném az ő hercegét, de nem kék szeme lenne, ahogyan azt ő elképzeli, hanem mondjuk barna. Erre a lány arca elkomorult, és felsóhajtott: „Hogy lehet ilyet mondani?! Kivert a víz”. Nevettem. Néha egy kicsit nyitottabbnak kell lennünk, mert a társunk sokszor más csomagolásban érkezik, mint azt hinnénk, de megéri kilépni a komfortzónából” – mondja György Ildikó párkapcsolati coach.

Ajánlott cikkek